A baloldali elemző szerint Obama elnök baloldali híre ellenére sem ér a néhai Roosevelt nyomába, aki meghirdette az amerikai polgárok gazdasági és szociális jogait.

„A pártok és az elnökök szükségképp opportunisták. A reformerek viszont csak akkor érhetik el céljukat, ha következetesen ragaszkodnak elveikhez, és mindig azt támogatják, akármilyen párthoz tartozik is az illető, aki az alanyi jogon járó szociális juttatásokat bővíti az üzleti társadalombiztosítás helyett” – írja a Slate magazinban Michael Lind, a valaha harcosan konzervatív, ma viszont nem kevésbé harcosan baloldali eszméket valló kommentátor.

Január 11-én volt hatvanhat éve, hogy Franklin Delano Roosevelt elmondta híres beszédét, amelyben meghirdette a polgárok jogainak második hullámát. Nem a politikai és személyiségi jogokkal versenyben, hanem azokat kiegészítve.

Visszataszítónak tartotta a totalitárius rendszerek érvelését, amely szerint a politikai jogok csak formálisak, a gazdasági és szociális jogok viszont tartalmiak. Úgy látta azonban, hogy „a szűkölködő ember nem lehet szabad”.

Ebben a szellemben vezették be az iskoláztatási támogatásokat és a támogatott lakáshiteleket. Mindmáig nem valósult meg azonban, bár Roosevelt felsorolásában szerepelt, „a hasznos és méltányosan fizetett munka”, továbbá az általános nyugdíj- és egészségbiztosítás.

A vallásos konzervatívok azt szeretnék, ha az állam egyszerűen rábízná a szociális gondoskodást az erre szakosodó egyházi intézményekre, és pénzügyi támogatásban részesítené őket. Lind ezt középkori modellnek nevezi.

A világi jobboldal viszont úgy képzeli, hogy üzleti alapon is gondoskodni lehet a szociális ellátásról. Lind szerint ez a felfogás nem állampolgárnak, hanem vásárlónak tekinti az embert. Az üzleti vállalkozások, amelyek az egészségügyi és a nyugdíjszolgáltatásról, a szociális ellátásról és az idősek ápolásáról gondoskodnak, adókedvezményt kapnának az államtól. Csakhogy az állami rendszer olcsóbb lenne, mert nem kell hasznot előállítania.

Lind hamisnak tartja azt a klasszikus érvet, hogy a piaci megoldás a verseny következtében leszorítja az árakat. Valójában a versenyt erősen korlátozza, hogy a biztosítási piac szoros állami szabályozás alatt áll, a pénzügyi szektorban pedig nagy a tőkekoncentráció. Vagyis ezek a rendszerek úgy működnek, hogy az üzleti szektor emeli az árakat, majd az állami támogatás növelése érdekében rászabadítja a polgárokat a törvényhozásra. Más szóval, az üzleti modell lényege szerint azzal jár, hogy állami forrásokat szivattyúznak át a magánszektorba.

Amerikában most olyan egészségbiztosítási rendszer készül, amely több tízmillió ellátatlan emberre is kiterjeszti az ellátást, de az üzleti alapú rendszer fennmarad. Obama elnök azzal védekezik, hogy lesz egy állami biztosító is, amely majd leszorítja az árakat. Lind szerint ez is szemfényvesztés, mert azok a polgárok, akiknek egészségbiztosítását a munkaadójuk fizeti, nem választhatják az állami biztosítót. Márpedig a többség biztosítását a munkaadó fizeti.