A brit és az amerikai példa nyomán azt hihettük, hogy a kétpártrendszer egyensúlykereséssel és mérséklettel jár együtt. Tévedés volt: Olaszországban a bipoláris rendszer az ellentétek éleződését hozta.

„Jobboldalon és baloldalon egyaránt gyengék azok az erők, amelyek centrista, mérsékelt jelleget tudnának adni a bipoláris rendszernek. Sokkal erősebbek az ellenkező irányba ható erők” – írja a Corriere della Serában Angelo Panebianco liberális politológus.

A középre húzó rendszernek van egy nagy előnye: mentes a hirtelen kilengésektől. A mély ellentétek szabdalta térben viszont egyik végletből a másikba lendül át az inga. Panebianco szerint éppen ez történik Olaszországban. A pártpolitikában olyan stílusban támadják egymást a felek, mintha a civilizációk háborúja folyna közöttük. Közben viszont, hogy össze ne omoljon a rendszer, a pult alatt nagyon is gyakran képesek megállapodásokat kötni.

Olaszországban sokáig kis pártok sokasága volt jelen a törvényhozásban, és a klasszikus liberalizmus hívei, az angolszász példákra hivatkozva olyan választási rendszert követeltek, amely kiszorítja a törpepártokat, és lényegében kétpólusú törvényhozást hoz létre. A Corriere professzor-szerzői is ehhez a táborhoz tartoztak. Panebianco most keserűen állapítja meg, hogy habár a kétpólusú parlament lényegében megvalósult, nem hozta meg a remélt mentalitásbeli változást. Mintha a kétpólusú rendszer és a mérséklet kizárnák egymást. Legalább is, akik az egyiket pártolják, elvetik a másikat.

A szerző a baloldali Demokrata Párt példájával illusztrálja a tételt. Amikor az amerikai előválasztási rendszer példáját követve pártnépszavazással elnököt választottak a párt élére, a mérsékelt vonal hívei győztek, akik azt hirdették, hogy nem kell ellenséget látni a kormányzó jobboldalban. De máris látszik, hogy itt is az ellenkező irányba leng majd ki az inga: a pugliai előválasztáson a radikális ellenzék embere nagy fölénnyel győzött a pártvezetős jelöltje ellen, s ő indulhat Puglia tartomány elnöki címéért. Az igazi fordulat akkor jön majd, amikor a párt – mint várható – vereséget szenved a közelgő tartományi választásokon.

Ráadásul e fordulat Berlusconi miniszterelnöknek sem lenne ellenére. Az élesen szembenálló táborok logikája a vezetés pozícióját erősíti.

Ebben a rendszerben viszont nem jöhet létre olyan politikai gyakorlat és olyan szellem, amely többségi konszenzusra épül. Nem az egyes döntésekben lenne szükség egyetértésre – ezekkel kapcsolatban nagyon is helyénvaló a szembenállás. De miért nincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel kell eljárni a vitában, és milyen legyen a politikai élet légköre?

Nos, Panebianco szerint alapjában véve azért, mert az olasz társadalomban, az elitben és az egyszerű állampolgárokban „szinte nyoma sincs liberális érzékenységnek és kultúrának”. Pedig fejtegetéséből az következik, hogy a toleranciát hiányolja. Az pedig nem csupán a liberalizmus talaján létezhet, hanem más irányzatokkal is összeférne.