Az önkéntes környezetvédelem nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sőt, az egyéni áldozatvállalás gyakran meglepő és kellemetlen következményekkel járhat.

„A környezettudatosság nagy divat Amerikában. A zöld érdekek politikai érvényesítése azonban nem túl népszerű. Azzal áltatjuk magunkat, hogy a szimbolikus értékű egyéni környezettudatos cselekedeteknek nagy hatása van – a statisztikák azonban mást mutatnak” – írja Mike Tidwell környezetvédő aktivista a Washington Postban.

Tidwell emlékeztet rá, hogy a Bush-kormány elsősorban az önkéntes alapú környezettudatosságot támogatta: állami korlátozás és kvóták helyett az állampolgárokra bízta, hogy energiatakarékos izzót, kis fogyasztású gépkocsit vesznek-e. Nem is nagyon terjedtek el a környezetkímélő technológiák. Miközben Európában döntés született a hagyományos izzók forgalmazásának beszüntetéséről, az Egyesült Államokban az izzóknak mindössze 10 százaléka energiatakarékos. A gépkocsiknak csupán 2,5 százaléka hibrid üzemű.

A klímaváltozás elleni harc erkölcsi kérdés, hiszen a felmelegedés miatt megemelkedő óceánok városokat önthetnek el, az aszály pedig éhínséget okozhat. Tidwell szerint ezért a globális felmelegedés megfékezése érdekében az ötvenes évek polgárjogi mozgalmához hasonló politikai kezdeményezést kellene indítani. Mivel morális ügyről volt szó, a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen tüntetők a diszkriminatív törvények és társadalmi gyakorlatok reformját követelték – helytelen lett volna pusztán az egyéni lelkiismeretre bízni, hogy teszünk-e a faji egyenlőség érdekében. Ahogyan egykor a szegregáció eltörlése, úgy most a kötelező károsanyag-kibocsátási kvóták bevezetése mellett kell felszólalni – véli Tidwell.

„A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy önkéntes alapon csak nagyon kevesen hajlandók jelentős áldozatot hozni a környezetvédelem érdekében, ráadásul pedig azt a látszatot keltik, hogy érdemi lépések történtek.”

Rebecca Tuhus-Dubrow amerikai publicista a Slate webmagazinban közölt összeállításában szintén amellett érvel, hogy az önkéntes alapú környezetvédelem nem feltétlenül váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sőt, az egyéni áldozatvállalás gyakran nem várt mellékhatásokkal is járhat.

Dubrow utal Nina Mazar és Chen-Bo Zhong tavaly publikált kutatási eredményeire. A torontói pszichológusok a tesztalanyokat két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai környezetbarát termékeket árusító internetes boltban vásárolhattak néhány dollárért, a másik csoport tagjai hagyományos árucikkek közül válogathattak. A vásárlás után mindenki kapott 6 dollárt, amelyet megoszthattak egy idegennel. A korábban a zöld termékeket árusító üzletben vásárlók szűkmarkúbban jótékonykodtak. A harmadik körben mindenki lehetőséget kapott, hogy szerencsejátékot játsszon. A kísérletet végző pszichológusok úgy intézték a dolgot, hogy az alanyok csalhattak a játékban. Kiderült, hogy a zöld bolt vevői nagyobb arányban csaltak, mint a hagyományos üzletben vásárlók. A pszichológusok szerint a vizsgálat bizonyítja, hogy egy etikus cselekedet (a környezetbarát áru megvásárlása) után hajlamosabbak vagyunk lazítani erkölcsi elveinken (ezért voltak kevésbé nagyvonalúak és hajlottak a csalásra a zöld bolt vevői).

Mindebből az következne – véli Tuhus-Dubrow, hogy az erkölcsi alapon történő környezettudatos cselekedetek utáni jóérzésünkben az élet más területein hajlandók vagyunk engedni az etikai elvekből.

Szerencsére pszichológusok azt is vizsgálták, hogyan lehet kivédeni az önfeláldozó magatartás fenti káros mellékhatásait. Például azzal, hogy állandóan emlékeztetjük magunkat korábbi erkölcstelen tetteinkre. A lelkifurdalás ugyanis jó cselekedetekre sarkall.