A jugoszláv Milovan Gyilasz 1957-ben alkotta meg a kommunista funkcionáriusokból álló kivételezett „új osztály” fogalmát. Fél évszázad elteltével a konzervatív amerikai elemző fedez fel hasonló jelenségeket az Egyesült Államokban.
„Kormánytisztviselőink elkényeztetett osztállyá alakultak, amelynek tagjai jobban élnek, mint a magánszféra alkalmazottai, és nagyobb büntetlenséget élveznek. Közszolgákból uralkodó osztállyá váltak” – írja Osztályharc című cikkében Steven Greenhut a Reason hasábjain.
A kaliforniai szerzőt mindenekelőtt saját államának anomáliái háborítják fel. A helyi kormányzat alkalmazottai például tömegestől mentesülnek a közlekedési kihágásokért járó büntetés alól. Kezdetben csak a rendőrtisztekre vonatkozott a szabály, hogy autójuk rendszáma alapján ne lehessen azonosítani őket, nehogy a bűnözők lekérhessék a rendszámnyilvántartásból a nyomozók lakcímét. Azóta e kiváltság egyre újabb csoportokra terjedt ki, pedig időközben a rendszámnyilvántartásnak már megtiltották minden személyes adat kiadását, hacsak nem a hatóság kéri.
Mindez semmi azonban a „nyugdíjcunamihoz” képest, amit a köztisztviselők szakszervezetei az államháztartásra zúdítottak. Persze a nyugdíj alapja a fizetés. Valamikor a közalkalmazottak kevesebbet kerestek, mint a magánszférában dolgozók, viszont nagyobb volt a munkahely biztonsága, és több a béren kívüli juttatás. Ma egy szövetségi tisztviselő csaknem másfélszer annyit keres, mint egy magánalkalmazott (mintegy 60 ezer dollárt, míg a magánszektorban körülbelül 40 ezer az átlagos évi fizetés). Ráadásul az elmúlt évtizedekben a közalkalmazottak száma is gyorsabban nőtt, mint a magánszférában foglalkoztatottaké.
Már ez is a nyugdíjkifizetések duzzadását eredményezte volna, de ráadásul a nyugdíjszámítás is megváltozott, és mindent egybevetve a közalkalmazotti nyugdíjkifizetések öt év alatt 50 százalékkal nőttek. Az egyik legelképesztőbb változást Kaliforniában léptették életbe: a közalkalmazottak számos csoportjában lehetővé tették, hogy a dolgozók ötven éves korukban nyugdíjba menjenek, éspedig utolsó fizetésük három százalékának megfelelő összeggel minden ledolgozott év után. Vagyis ha például egy rendőrtisztet néhány hónapra magasabb beosztásba helyeznek, majd nyomban nyugdíjaznak, s előtte harminc éven át szolgált, akkor utolsó fizetésének 90 százalékát kapja nyugdíj gyanánt, ami az utolsó előtti fizetésénél jóval nagyobb összeg lehet. Van is ilyesmire példa, s utána a nyugdíjas köztisztviselő nyugodtan állást vállalhat magas nyugdíja mellett. A magánszektor pedig egyre nagyobb adókkal fizeti meg a kiváltságokat.
Minél nagyobb az államapparátus, annál nagyobb erővel képes kiváltságokat kivívni magának. Nagysága Amerikában a jelek szerint elérte azt a kritikus tömeget, amely lehetetlenné teszi a visszatérést a korábbi arányokhoz.
„Az eredmény előre sejthető: nő az adóteher, romlik a közszolgáltatások minősége, fenntarthatatlanná duzzad az államadósság, és még a legrosszabbul teljesítő hivatalok és oktatási rendszerek reformjának útjában is leküzdhetetlen akadályok emelkednek.”