Olaszország miniszterelnöke eléri az őt támadó tévéműsorok megzabolázását. De ha ő ellenőrzi a médiát, akkor ki ellenőrzi őt? Másfelől viszont akciójáról telefonlehallgatásokból lehet tudni. De szabad-e csak úgy lehallgatni a miniszterelnököt?

„Ez a szomorú történet foltot hagy az állami televízión. Nemrégiben még az ország első számú kulturális termelőüzemének számított, ma azonban utat vesztett hajóra emlékeztet” – olvassuk az Il Corriere della Sera hasábjain Aldo Grasso tévékritikus, a milánói Katolikus Egyetem professzora tollából.

Eddig sem volt titok, hogy Olaszországban, valahányszor változik a kormánytöbbség, az állami televízió kulcspozícióiban is előbb-utóbb változások következnek be. Silvio Berlusconi miniszterelnöknek ráadásul uralkodó pozíciója van a magántelevíziókban, és ellenfelei azzal vádolják, hogy az állami televíziót is maga alá gyűri, s nem éri be azzal, hogy a híradó főszerkesztőjét már sikerült leváltatnia.

A miniszterelnököt egy bírósági eljárásban felbujtással, egy másikban pedig maffiakapcsolatokkal gyanúsították meg a vádlottak. Az állami televízió egyik vitaműsora színészekkel reprodukálta a tárgyalást, majd ízesen megvitatta a jelenlévőkkel az esetet. A televízió elnöke hosszas habozás után megtiltotta, hogy folyamatban lévő bírósági eljárásokból dramatizált változatot mutassanak be a műsorokban, és megszavaztassák az ügyről a nézőket, mivel ez a szórakoztató műfajba vezeti át a hírszolgáltatást. A szóban forgó műsor vezetője fellázadt, az ellenzéki sajtó pedig ezt az intézkedést cenzúrának minősíti.

Közben egy dél-olaszországi kisváros, Trani ügyészsége a miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyben, s lehallgatási jegyzőkönyvekkel támasztotta alá azt az állítását, hogy a kormányfő törvénytelenül gyakorolt nyomást az állami televízióra – és ami még súlyosabb, a Rádió és Televízió Hatóságra. Traniban eredetileg egy bankkártya-csalási ügyben indítottak eljárást, s ennek kapcsán hallgatták le a tévéhíradó főszerkesztőjét, illetve a médiahatóság egyik tagját, akiket a gyanúsított bankvezetők rábírtak a nyomozás hírének elhallgatására. Egyúttal az állami tévé elnökét is lehallgatták. Így került kezükbe néhány olyan beszélgetés, amelyben a miniszterelnök az őt, úgymond, alaptalanul és erkölcstelenül, támadó műsorok megzabolázását követelte. A parlamentből aztán persze kiszivárgott a lehallgatási jegyzőkönyvek tartalma.

A baloldali La Repubblicával párhuzamosan a kormánypárti Il Giornale is zaftos részleteket közöl a telefonbeszélgetésekből, de megjegyzi, hogy Trani város nyomozóhatósága és igazságszolgáltatása nem illetékes az ügyben, hiszen minden Rómában történt. Továbbá az ügyészségnek nem lett volna szabad folytatnia a lehallgatást, amikor Berlusconi miniszterelnök hangját felismerte. Az ő figyeléséhez is engedélyt kellett volna kérnie, de inkább úgy tett, mintha nem tudná, hogy a miniszterelnök beszél a telefonban. Mint a beszélgetésekből kiderül, Berlusconi gyanakodott rá, hogy a médiahatóság elnökét lehallgatják, de hogy őt is, arra nem gondolt, pedig nem ez volt az első eset.

Az Il Corriere cikkírója mindenekelőtt azt veti Berlusconi szemére, hogy lidércekkel hadakozik, mindenhol ellenséget lát. Ezen kívül túl nagy jelentőséget tulajdonít egy-két tévéműsornak, végül pedig nem veszi tudomásul, hogy „az ellenőrzők és az ellenőrzöttek különválasztása a demokrácia ábécéje”.