Amerika az idén is nagy reverenciával emlékezett meg Martin Luther King meggyilkolásának évfordulójáról, de az egyenlőtlenség, amely ellen a legendás tiszteletes harcolt, jelentős részben ma is fennáll.

„Négy évtized alatt édeskevés történt, már ami a gazdasági egyenlőséget illeti. Sőt, a legutóbbi pénzügyi krach és gazdasági visszaesés még el is mélyítette a szegénységet, s az igazságtalanság annál nagyobb, mivel a felső néhány százalék elképesztő jólétben él” – írja a Salonban a hírneves veterán tévékommentátor, Bill Moyers és régi munkatársa, Michael Winship író.

Martin Luther King kezdetben csak a faji egyenlőségért küzdött. A hatvanas évek második felében csökkenni kezdett a népszerűsége, ekkor kezdte hangsúlyozni, hogy nemcsak a fekete bőrűek, hanem általában a szegények szószólója akar lenni. Memphisben, ahol később lelőtték, éppen azért járt többször is, hogy támogassa a köztisztasági dolgozók bérsztrájkját. Halála után csakugyan megemelték az egytől egyig fekete bőrű szemetesek bérét, ha csak tíz centtel is.

Negyvenkét évvel később a fekete bőrűek 38 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a fehérek. A feketék és a spanyol ajkúak közül csak minden másodiknak van saját lakásingatlana, és háromszor akkora közöttük a szegények aránya, mint a fehérek között. És ezek a számok a válság előtti állapotokat tükrözik. Azóta az alacsony jövedelműek helyzete sokat romlott.

A két nagy párt egyaránt az individualista, mohóságra alapozott szabadpiaci ideológiát vallja, „márpedig az amerikaiak többsége mást akar”. Egyre többen látják úgy, hogy a növekvő egyenlőtlenség árt az országnak, a nagyvállalatok hatalma túlzott, a pénz megrontotta a politikusokat, a szegényebbeknek pedig joguk van a segítségre, mert a piac nem méltányosan osztja el a javakat.

A szerzők végül Kenneth Arrow Nobel-emlékdíjas közgazdászt idézik, aki szerint „a civilizációnak akkor van értelme, ha mindannyian úgy érezhetjük, hogy ugyanannak a társadalmi rendnek vagyunk részesei”.