Az internet sok mindenre jó, de amit a liberális értelmiség várt tőle, az nem következett be. Az internettől nem lett jobb a világ, nem lett nagyobb a szabadság, nem lett több a párbeszéd.
„Történetének két évtizede során az internet egyetlen diktátort sem buktatott meg, nem szüntette meg az államhatárokat, nem nyitott új, racionális, politikai elfogultságoktól mentes korszakot a kormányzásban” – számol le a klasszikus internetmítoszokkal a Foreign Policy hasábjain Jevgenyij Morozov.
Egy évvel ezelőtt már hosszú cikkben csatlakozott azokhoz a tudósokhoz, akik szerint az internet nemhogy nem teremt nagyobb demokráciát, de egyenesen veszélyes folyamatokat indít el a társadalomban. Most sorban cáfolja azokat a lelkes megállapításokat, amelyekkel kezdetben vezető értelmiségiek üdvözölték az internet megjelenését.
Mindenekelőtt a világháló hatékony eszközt ad az erőszakos, rossz szándékú emberek kezébe. Például védett fajok kereskedelmére szerveződnek internetes hálózatok.
A diktatúrák nemhogy nem omlottak össze a Twitter és más közösségi oldalak hatására, hanem levadászták az ellenük tüntetők fényképét az internetre feltett fotókról, videókról, majd ugyancsak az interneten kérdezték meg, ki ismeri fel az illetőket, s ki tud hozzájuk nevet, lakcímet párosítani. Sokan kerültek ily módon börtönbe.
Morozov a Google-mítosszal is leszámol. Annak kapcsán, hogy a világcég büszkén szembeszállt a kínai hatóságokkal, megjegyzi, hogy a Google előzőleg évekig alkalmazta a kínai cenzúrát, és csak akkor horkant fel, amikor levelező rendszerét feltörték. Akkor sem merő önzetlenségből, hanem azért, mert ha a Google oldalain elhelyezett adatok nincsenek biztonságban, az már üzleti érdeket sért.
Az sem bizonyult igaznak, hogy az internet révén jobban a kormányok körmére tudunk nézni. Vannak ugyan lelkes csoportok, amelyek összegereblyézik és közzéteszik a hozzáférhető adatokat, s ez megkönnyíti a tájékozódást, de új adatok ettől nem keletkeznek.
Tévedés volt továbbá, hogy az internet révén majd nő az állampolgárok politikai aktivitása. Az internet „szteroiddal feltuningolt kábeltévé” – írja Morozov, arra utalva, hogy amikor hirtelen nem három-négy, hanem több tucat tévéadás között választhattak a nézők, akkor egyre többen kapcsoltak máshová a hírműsorok alatt, s akik nem kapcsoltak máshová, azok is a maguk politikai nézeteihez közel álló csatornákon nézték a híreket és a kommentárokat. Ugyanez hatványozottan érvényes az internetre: itt a hírek egyre nagyobb része is a hasonló nézeteket valló barátok-ismerősök között terjed. Ez pedig az előítéletek erősödését eredményezi, nem a nagyobb megértést és toleranciát.
A világ eseményeit csakugyan közelebb hozza az internet, a kutatók előtt elképesztő lehetőségeket nyit. Ám hiteles közvetítők híján az átlagos fogyasztó nem tud eligazodni a hírdzsungelben.
Végül még az is lehetséges, hogy nem marad egységes az internet. Például a norvég kormány megvásárolta sok tízezer irodalmi mű terjesztési jogát, és ezek Norvégiából szabadon hozzáférhetők az interneten. A külföld számára ugyanakkor a norvég kormány nem vette meg a jogokat. A Google által digitalizált könyvek egy része sem hozzáférhető az európai felhasználók számára szerzői jogi okokból.
Ezen kívül Kínában, Kubában, Iránban, sőt még Törökországban is egyre gyakrabban jön szóba bizonyos internetes társaságok kizárása, elérhetetlenné tétele. A Google, a Twitter, a Facebook mind amerikai cégek, és jótéteményeik, illetve rossz hatásaik kiküszöböléséhez vonzó ideológiát kínál az „információs szuverenitás” egyre népszerűbb elve.
Morozov az elmúlt húsz évből azt a tanulságot vonja le, hogy az internet már létező folyamatokat gyorsított fel, már létező hatásokat nagyított fel, más szóval „a létező világ felturbózott változatát adta. Az a kiberutópia viszont, amelyet lelkes hívei álmodtak az indulás éveiben, egyre illuzórikusabbnak látszik.”