Dél-Afrika a futball világbajnokság napjaiban Brazíliához hasonló képet igyekszik sugározni magáról, de a nemzetközi sajtó kételkedik a próbálkozás sikerében. A dél-afrikai társadalom válságban van.

„Dél-Afrika nem Brazília, és Jacob Zuma nem Lula” – hasonlítja össze a két országot és a két elnököt Luis Matías a madridi Público hasábjain.

Dél-Afrikában nem jött létre társadalmi kohézió, a fekete bőrű lakosság körében magas a munkanélküliség, nő a bűnözés. Igaz, a demokrácia működik, de a modell a következő: a politika a feketék irányítása alatt áll, a gazdaságban pedig fehérek töltik be a kulcspozíciókat. Ez bármily pragmatikus is rövidtávon, a későbbiekben robbanással fenyeget.

A párizsi Libération vezércikkében Fabrice Rousselot a futballkirakat mögé próbál tekinteni, és megállapítja, hogy ha majd a csapatok az öltözőkbe vonulnak, Dél-Afrika népe is visszatér a nehéz hétköznapokhoz, amelyeknek megoldatlan problémáit a baloldali kommentátor háromszáz év faji elnyomásában jelöli meg.

A London Review of Booksban  R.W. Johnson történész arról ír, hogy külföldi méltóságok a vártnál sokkal nagyobb, fizető nézők viszont sokkal kisebb számban jelennek meg a világbajnokság helyszínein. A világbajnokság ezért biztonsági szempontból veszélyesebbnek ígérkezik a vártnál, az előző évek hatalmas sportberuházásai pedig aligha térülnek meg.  

A New York Timesban Celia W. Dugger arról számol be, hogy Jacob Zuma elnök a bűnözőket is a futballturisták iránti kíméletre szólította fel. Az államfő páratlanul sikeres szónok, a legelégedetlenebb tiltakozó tömeget is le tudja lecsendesíteni, de a korrupció megfékezésére nem képes. Fő fegyvere, hogy türelmesen képes konszenzust teremteni a különféle erők között, s ez a törekvés lehetetlenné teszi a gyors, határozott cselekvést. Másodsorban pedig ő maga sem mentes a korrupció gyanújától, s magánéletét sem tartják makulátlannak. 

Egyelőre ígéret maradt az a terve is, hogy a tanárokat kötelezzék óráik megtartására. Márpedig a társadalom bajainak orvoslása lehetetlen a közoktatás rendbetétele nélkül. Csakhogy a szakszervezetek a kormány törzstáborához tartoznak, és nem támogatják a munkavállalók szigorúbb ellenőrzését.

A nyolcvan éven felüli Jacob Zuma veszélyes ellenfelet sejt a harmincadik évében járó Julius Malemában, aki a kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus ifjúsági szervezetét vezeti, s akit a lap a faji ellentétek kiaknázására nagyon is hajlamos, veszedelmes demagógnak ír le.

Egyelőre azonban Zuma emberei töltik be a kulcspozíciókat az igazságszolgáltatásban és a rendőrség vezetésében, s népszerűsége még szinte töretlen. Talán még az egyre aktívabb bűnözők is hallgatnak rá, akiktől mérsékletet kért a világbajnokság idejére: „Akik időnként rosszul viselkednek, azok is legyenek jók négy héten át.”