A kormányoknak nagy fejtörést okoz, megszorítással vagy költekezéssel reagáljanak-e a válság újabb szakaszára. Némelyik úgy oldja meg a dilemmát, hogy az egyiket mondja, de a másikat cselekszi.

„A G-20-ak országai átlagban a bruttó hazai termék 1,15 százalékának megfelelő költségvetési megszorítást hajtanak végre jövőre. Ez pénzügyileg elkerülhetetlen, gazdaságpolitikailag viszont kockázatos” – olvassuk a Le Monde-ban Jean Pisani-Ferrynek, a Bruegel nevű brüsszeli gazdaságpolitikai kutatóintézet igazgatójának tollából.

Minden attól függ – ahogy a cikk címe is sugallja –, vajon 1936-ban vagy 1812-ben vagyunk-e. A nagy válság után ugyanis, alig néhány évvel azt követően, hogy Franklin D. Roosevelt elnök elindította a New Deal politikáját, és rengeteg közpénzt költött arra, hogy életet leheljen a gazdaságba, megfordult a szél. Az állam visszafogta a kiadásait, egyetlen év alatt a bruttó hazai termék 3 százalékának megfelelő pénzt vont ki a gazdaságból, és mindjárt le is lassult a növekedés. Sőt, 1938-ban gazdasági visszaesés következett be. (Igazából csak a háborúval járó hatalmas kereslet húzta ki az amerikai gazdaságot a gödörből.) Magát a válságot annak idején az okozta, hogy az állam, látván, mire vezet a zabolázatlan piac, szigorított a pénzügyi feltételeken. Erre aztán tömeges csődök következtek.

Az elmúlt néhány évben a kormányok a történelem ismeretében igyekeztek éppen az ellenkezőjét cselekedni annak, amit elődeik tettek nyolcvan év előtt, és el is kerülték az összeomlást. Igen ám, de közben vészesen eladósodtak, és most 1812 szelleme kísért. A napóleoni háborúk után az államok sorra váltak fizetésképtelenné. Jelenleg az a fő dilemma, vajon mitől féljenek inkább: a gazdasági visszaeséstől, vagy a fizetésképtelenségtől.

Nem kétséges, hogy az alig 1-2 százalékos növekedésre számító fejlett világ nehezen viselne el nagyobb költségvetési megszorítást. Monetáris politikája szinte eszköztelen, hiszen a kamatlábak már a nullát súrolják, vagyis az állami takarékoskodás negatív hatását nincs mivel kiegyenlíteni. Másfelől némely állam a fizetésképtelenséget kockáztatta, amikor a görög válság nyomán hónapokig habozott, és várt a látványos megszorításokkal. Azon kapta magát ugyanis, hogy egyre nehezebben tudja eladni államkötvényeit. Dél-Európában és Nagy-Britanniában egyszeriben sürgősen csökkenteni kell az államháztartás hiányát.

A németek ebben a helyzetben a szigorú költségvetési politika szószólói, az amerikaiak pedig bírálják Európát, amiért nem fél eléggé a recessziótól. Valójában Németországban csak a bruttó hazai termék fél százalékára rúgnak a költségvetési megszorítások, az Egyesült Államokban viszont egymás után lépnek a fékre a szövetségi államok.

„Ott tartunk, mint az ókori példabeszédben, amely szerint minden krétai hazudik, mégis a krétaiaktól kell megkérdezni az útkereszteződésben, melyik a helyes út.”