Az idős milliárdosnő adócsalási ügye sötét árnyékot vetett a jobboldal kampányfinanszírozási módszereire, s egyúttal alkalmat adott olyan fogalmak tisztázására is, mint hogy mi értendő populizmuson, demagógián és összeférhetetlenségen.

„A szélsőjobboldal persze hasznot húz a botrányból, de még nagyobb hasznot húzna abból, ha az ártatlanok megpróbálnák eltussolni az ügyet, nehogy a szélsőjobboldal hasznot húzzon belőle” – írja Mickaël Marie, a francia Zöld Párt egyik vezetője a párizsi Médiapart magazinban.

Liliane Bettencourt, a l’Oréal kozmetikai cég alapítójának leánya, aki ma a cég fő tulajdonosa, a jelek szerint közel 150 ezer euró támogatást adott Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányára: ez több mint húszszorosa a megengedett összegnek, de e szabályt könnyű kijátszani. Az már problematikusabb, hogy a korabeli költségvetési miniszter egyben a kormánypárt pénztárnoka is (ez utóbbi tisztségéről a botrány hatására mondott le), és ráadásul felesége az idős Bettencourt asszony pénzügyeit intéző cég alkalmazásában állt.

A dologra úgy derült fény, hogy az inas magnóra vette úrnője beszélgetéseit: önvédelemből, nehogy abba a gyanúba keveredjen, hogy részese a vagyon felelőtlen elherdálásának. A beszélgetésekből az derült ki, hogy Bettencourt asszony a vagyon jelentős részét kimenekítette az adóhivatal ellenőrzése alól, éspedig annak a cégnek a révén, amelynél a költségvetési miniszter felesége dolgozott, felelős beosztásban.

Erről mondta Elisabeth Guigou volt szocialista igazságügyi miniszter a Le Monde-nak, hogy ami az eset büntetőjogi részét illeti, a minisztert is megilleti az ártatlanság vélelme, de ettől függetlenül biztos, hogy az összeférhetetlenség nyugtalanító példájával van dolgunk: az adóbevételekért felelős miniszter felesége egy adóoptimalizálásra specializálódó cég munkatársa volt.

Christophe Forcari az erősen baloldali Libération hasábjain arra hívta fel a figyelmet, hogy Ségolène Royal, a szocialisták egyik vezető politikusa, aki Sarkozy ellenfele volt az elnökválasztáson, de azóta a szocialista pártelnökségért vívott küzdelemben is alulmaradt, a radikális jobboldal kezére játszott, amikor az eset alapján az egész kormányt korruptnak nevezte. Igaz, a franciák csaknem kétharmada osztja ezt a nézetet, tehát nem népszerűtlen álláspont.

De ha felelős politikusok is ráerősítenek, akkor abból csak a szélsőjobboldal jöhet ki jól. A pártvezér, Jean-Marie Le Pen lánya, és kiszemelt utóda, Marine Le Pen nyomban igazat adott Ségolène Royalnak, és az egész ügy nyomán népszerűsége elérte a 19 százalékot: ez több mint apjáé volt fénykorában. Ennek az a magyarázata, hogy a szocialisták, ha ellenzékben vannak is, a választók szemében nem rendszeridegen, kívülálló szervezet, Le Penék Nemzeti Frontja viszont igen.

Ezt az érvelést érti úgy Mickaël Marie, hogy a Libération cikkírója szerint a szocialistáknak nem kellene túlfűteniük a politikai légkört, mert ez csak a Nemzeti Frontnak használ. Cikkét nem véletlenül épp a Mediapart hasábjain jelenteti meg: ez a magazin hozta nyilvánosságra az ominózus hangfelvételeket, amelyek miatt a botrány kirobbant.  

A zöldpárti vezető emlékeztet: a mérsékelt politikusok régóta riogatnak azzal, hogy bizonyos botrányok túlságos kiteregetése csakis a populizmus malmára hajtja a vizet. Itt Marie megállapítja, hogy populizmuson ma már nem ugyanazt szokás érteni, mint harminc évvel ezelőtt, tudniillik nem az olyan magatartást, amelynek révén egy-egy vezető a demokratikus intézményekkel igyekszik szembefordítani a tömegeket, hogy saját személyes hatalmát kiépítse és megerősítse. Manapság a populizmus egyszerűen demagógiát jelent. Márpedig az is demagógia, hogy az igazsággal csínján kell bánni, nehogy esetleg a szélsőjobboldal megerősödjön.

Ha ugyanis a mérsékeltek azt a látszatot keltik, hogy a bűnösöket mentegetik, akkor valójában a teljes politikai osztályt keverik gyanúba, és ennél nagyobb szívességet készakarva sem tehetnének a szélsőjobboldalnak.