Oroszországnak el kellene ismernie a független Transznyisztriát: tartozik ezzel az ottani orosz ajkú lakosságnak. Moldáviai és romániai ellencsapástól mit sem kell tartania, jogilag pedig ott a koszovói precedens. A mai simulékony orosz külpolitika nem vezet sehová.
„Kevés kivételtől eltekintve, a volt szocialista tábor országaiban minden az oroszellenességre épül” – írja Szergej Kolerov, a Regnum hírügynökség főszerkesztője az Izvesztyijában.
Ebből a megállapításból azt a következtetést vonja le, hogy az orosz külpolitikának fel kell hagynia a mai békülékeny stílussal, különben a teljes önfeladás lesz a végeredmény. Jellemző például, hogy Dmitrij Medvegyev elnök nemzeti gyásznapot hirdetett a szélsőségesen oroszellenes lengyel államfő halála után, holott a lengyelek baráti érzelmei eddig pusztán abban nyilvánultak meg, hogy 70 kilométerre az orosz határtól amerikai rakétatámaszpontot fogadjanak be.
Hasonló „gorbacsovizmus” tapasztalható az elvben Moldáviához tartozó, de gyakorlatilag önállósult Transznyisztria ügyében is. Oroszország elismeri Moldávia területi integritását, miközben a másik oldalról a legdurvább provokációk érik. Például az új chisinaui kormány július 28-át a szovjet megszállás évfordulójának nyilvánította, és 25 milliárd dollárnyi kártérítést követel Oroszországtól a megszállásért.
Egészségesebb lenne, ha erre válaszul Oroszország független államnak ismerné el Transznyisztriát, s ezzel megkezdené „elvesztegetett befolyási övezetének visszaszerzését”. Ugyan mit kockáztatna? Ettől még a maradék Besszarábia (Kolerov következetesen tartózkodik a Moldávia szó használatától, és az állam neve helyett a földrajzi megnevezést alkalmazza) nem csatlakoznék Romániához, éspedig két okból: délen a gagauzok és a bolgárok, északon az oroszok ezt hevesen elleneznék, illetve maga Románia sem akarja e nyomorgó országot a nyakába venni. Igaz, tömegével osztogatja az útleveleket a besszarábiaiaknak, de az útiokmányok birtokában az újdonsült román állampolgárok nyugatra mennek dolgozni – és ha úgy hozza a sors, szavazataikkal eldöntik az elnökválasztást. Ha Romániának kellene gondoskodnia az egész besszarábiai lakosságról, abba belerokkanna. A kormány éppen elég ingatag így is, „részben a gazdasági válság, részben a magyar probléma miatt”.
Moldávia felvevőpiacok és energiahordozók dolgában egyaránt szinte teljes mértékben Oroszországtól függ, és ha túlságosan messzire menne az oroszellenességben, Moszkva hamar Szomáliává változtathatná. Ráadásul hazaküldhetné a hivatalosan félmilliónyi, valójában kétszer annyi moldáviai vendégmunkást, s az nyomban lázadást eredményezne Besszarábiában.
A Nyugat reakciójától sem kellene tartani, hiszen lám, azt is lenyelte, hogy Oroszország elismerte a Grúziából kiváló Abháziát és Észak-Oszétiát. Most egyébként sem szólhatna semmit, hiszen Koszovóban Amerika támogatásával jött létre önálló állam Szerbia tartományából, s az ENSZ hágai bírósága megállapította, hogy mindez nem sérti a nemzetközi jogot.
Kolerov nem teszi fel a kérdést, mi történne, ha mondjuk Csecsenföld vagy Tatárföld ugyanerre hivatkozva kiválna az Orosz Föderációból. Mindenesetre a hágai bíróság döntését úgy értelmezi, hogy ezentúl egy-egy elszakadó tartomány akkor maradhat független, ha képes lesz megvédeni magát.