A líbiai elnök Rómában évi ötmilliárd eurót követelt Európától azért, hogy távol tartsa az északra igyekvő afrikai bevándorlók tömegeit. A többség felháborodva fogadta a zsarolást. Pedig az ajánlat kedvező: sőt, az igazi megoldás sokkal drágább lenne.

„Tudomásul kell venni a keserű igazságot: Európa és Afrika jövőjével kapcsolatban Kadhafinak sajnos igaza van” – írja Mario Deaglio közgazdász professzor a torinói La Stampában.

A líbiai államfő augusztusi látogatása kapcsán eddig nem sok dicséretet kapott az olasz sajtótól. Franco Venturini, a Corriere della Sera külpolitikai szemleírója egyenesen úgy fogalmazott, hogy az olasz államnak nem lett volna szabad eltűrnie, hogy a vendég átlépjen bizonyos határokat. Venturini nem vonja kétségbe, hogy időnként „befogott orral” kell politizálni. Például a Nyugat nem hánytorgatja fel lépten-nyomon Kína, Oroszország vagy az Arab-öbölbeli rendszerek hiányosságait, miközben jó kapcsolatokat ápol vezetőikkel. Ugyanígy a korántsem szeplőtlen múltú és bizarr különcségeiről ismert Kadhafival is szabad barátkozni. Annál inkább sérelmezi viszont, hogy Kadhafi Róma városában beszélhetett Európa iszlamizálásáról. Vajon mit szólna, ha az olasz köztársasági elnök Tripoliban arról szónokolna, hogy Líbiát és környékét kereszténnyé kell változtatni. Sérelmes, a nőkre nézve megalázó volt, ahogy a líbiai vendég modelleket vonultatott fel, hogy az iszlámban rájuk váró gazdasági előnyökkel kecsegtesse őket. Végül pedig a közönséges zsarolástól sem riadt vissza: ha Európa nem fizet neki évi ötmilliárd eurót, akkor nem fogja visszatartani az Afrikából északra özönlő menekültáradatot. Mindezt a vendéglátók szó nélkül tűrték, és ez Venturini szerint ártott Olaszország jó hírének.

A La Stampa cikkírója elismeri, hogy Kadhafi elnök rosszízű kijelentésekre és gesztusokra ragadtatta magát, s hozzá nem is először. Csakhogy ettől még Európának nem lenne szabad elfordítania a fejét az afrikai menekültáradat problémájától. Hatvan éve két európai lakosra jutott egy afrikai, ma viszont többen vannak (itt Deaglio Oroszországot is Európához sorolja).  Húsz év múlva csaknem kétszer annyian lesznek. Ráadásul a lakosság csaknem kétharmada 25 évnél fiatalabb. A fekete-afrikaiak gyakran háborús körülmények között élnek, egy főre eső jövedelmük harmincszor-negyvenszer alacsonyabb, mint az európaiaké. Egy afrikai családfő, aki szívén viseli gyermekei sorsát, bizony útnak indítja a legtehetségesebbet Észak felé. Pedig az utazás gyötrelmes és életveszélyes.

Kadhafi ízetlenül példálózott azzal, hogy 1700 évvel ezelőtt a barbárok feldúlták Rómát, de nem is olyan hamis a hasonlat. A barbárok ugyanis nem háborúzni akartak, hanem éhesek voltak. A Római Birodalom, amíg képes volt rá, ütközőállamokkal tartotta magától távol őket. Ma Líbia az ütközőállam. Kadhafinál van a mennyország kapujának kulcsa: tőle függ, eljutnak-e oda a sötét Afrikából menekülők. Ő pedig pénzt kér Európától azért, hogy zárva tartsa ezt a kaput.

A zsarolást persze el kellene utasítani. De ahhoz alternatív tervre lenne szükség. Márpedig Európa vezetőinek ilyen nincs a fejében. Még a gondolattól is elborzadnának, hiszen az évi ötmilliárdnak sokszorosa kellene olyan beruházásokhoz, amelyek Afrikában élhetőbb világot eredményeznének. Talán mégis Kadhafi javaslata fogja elnyerni tetszésüket – állapítja meg Deaglio professzor keserűen.

Ötmilliárdért távol tartja tőlünk a rémségek elől menekülőket, s mi e „jutányos ár fejében nyugodtan elfordíthatjuk fejünket, zavartalanul szemlélhetjük a labdarúgó közvetítést, és tovább szónokolhatunk a tiszteletet parancsoló európai eszményekről”.