Két baloldali szerző sorra veszi, miért éppen a katolikus többségű Argentína vezette be Latin-Amerikában elsőként az egyneműek házasságát. Az egyház gyenge mozgósító képessége volt az egyik döntő tényező.

„A melegházasság végső soron az elmúlt háromszáz év egész demokrácia-felfogását megváltoztatja, áltatnánk tehát magunkat, ha azt képzelnénk, hogy nem kell hozzá bátorság” – írja az Americas Quarterly hasábjain két argentin politológus, Javier Corrales és Mario Pecheny.

A szóban forgó bátorságot ez esetben Argentína államfője Cristina Fernández tanúsította, amikor a szenátusi szavazás után nyomban hivatalában fogadta a melegszervezetek képviselőit. Az ország első emberének támogatása nélkül nem lett volna ilyen sima a törvény útja, annál is kevésbé, mert nem csupán arról rendelkezik, hogy az egynemű párok teljes értékű házasságot köthetnek, hanem kifejezetten megengedi azt is, hogy kiskorút örökbe fogadjanak. Latin-Amerikában nem akadt még egy elnök, aki idáig merészkedett volna.

Pedig másutt is fennáll számos olyan körülmény, amely általában a melegházasságokat engedélyező országokra jellemző. Például előrehaladott az urbanizáció és a lakosság iskolázottsága, élénk a civil társadalom, továbbá a centrumtól balra álló párt van kormányon, végül pedig a főváros lakossága igen barátságosan viszonyul a meleg közösséghez.

Csakhogy Argentína számos tekintetben különbözik is más latin-amerikai országoktól. Először is a katolikus felekezet szinte monopolhelyzetben van ugyan, de a hívek vallási aktivitása igen alacsony: csupán egyötödük jár rendszeresen templomba. Emiatt a melegek házasságát hevesen ellenző egyház mozgósító képessége fölöttébb korlátozott volt. A protestáns fundamentalizmus pedig, amely az Egyesült Államokban igen jelentős közéleti tényező, más amerikai országokban pedig a lakosság 15-25 százalékát éri el tanításaival, Argentínában elenyésző erőt képvisel. Bár az egyháznak befolyásos közéleti fórumai vannak, politikai párt nem kötődik hozzá, márpedig Latin-Amerika országaiban általában mindenütt találni valamilyen felekezeti pártot.

Sokat számított az argentin jogi hagyomány is. Argentínában ugyanis bevett szokás, hogy külföldi ítéleteket és jogszabályokat alkalmaznak a bírói gyakorlatban, precedens gyanánt, vagy a hazai jogszabályok értelmezése közben. A nemzetközi jogelvek átvétele, különösen az emberi jogok területén, 1996 óta mindennapos gyakorlat. A szerzők ezt a jelenséget „jogi transznacionalizmusnak” nevezik. De a kifejezetten belföldi joggyakorlat is előkészítő szerepet játszott az eseményekben, ugyanis a melegek jogaiért fellépő szervezetek arra biztatták az egynemű párokat, hogy próbáljanak házasságot kötni, s ha az anyakönyvi hivatal elutasítja őket, forduljanak bírósághoz az egyenlő bánásmód elvére hivatkozva. A bíróságok pedig már a törvény megszületése előtt gyakran ítéletben pótolták az anyakönyvvezetői aktust, s mondták ki a házasságot.

Végül volt a történteknek egy taktikai vonatkozása is. A katolikus egyház népszavazásra akarta vinni az egyneműek házasságának ügyét, de a meleg szervezeteknek sikerült ezt elkerülniük. Azzal érveltek, hogy egy kisebbségi ügyben nem alkotmányos a többségre bízni a döntést. Végül persze a népszavazásról is a törvényhozás döntött, és határozata már megelőlegezte a törvényjavaslat sikerét.