A legújabb kutatások szerint az ember sohasem volt természeti lény, mert a technika tette emberré. Közelebbről a pattintott kőszerszám, a főzés és a gyermekhordó burok.

„Néhány éve egymás után jelennek meg a könyvek, amelyek azt tudatják, hogy mi volt az ember kialakulásának motorja: a művészet, a főzés, a szexuális szelekció. Timothy Taylor szerint a babahordó alkalmatosság” – mutat be egy új elméletet a Guardianben Peter Forbes.

A forrás Timothy Taylor antropológus könyve,  A mesterséges majom, amelyben a szerző azt fejtegeti, hogy az agytérfogat növekedése nem lett volna lehetséges, ha biológiai elődeink nem alkalmaznak technikai eszközöket. Taylor voltaképpen a hasított kőszerszámok szakértője, és – mint Forbes is beszámol róla – igazából ezeket tekinti az emberré válás kiindulópontjának. Mint a New Scientistnek adott interjújából kiderül, a kutatónak az ütött szöget a fejébe, hogy a legrégebbi hasítottkőszerszám-leletek két és félmillió évesek, pedig az első előember csak félmillió évvel később jelent meg.

Ebből próbál arra következtetni, hogy az ember nem pusztán a szűk értelemben vett darwini kiválasztódás révén jött létre. Darwin úgy képzelte, hogy a nőstények a nagyobb agykoponyájú hímeket tekintették vonzóbbnak, és ez vezethetett a nagyobb agytérfogathoz. Taylor szerint a két lábon közlekedő őst biológiailag minden arra predesztinálta volna, hogy minimalizálja az agykoponya méretét. A nagyméretű agy energiát von el az amúgy is megrövidült emésztőcsatornától, továbbá a szűkebb medenceméret miatt a szülésnél a kisméretű koponya volt előnyösebb. Ráadásul a nyers élelem elfogyasztásához igen erős állkapocsizomzatra volt szükség, mint ahogy a majmok koponyataréjára tapadó testes izmok tömege lehetetlenné is teszi az agykoponya térfogatának növelését. Csakhogy valamikor kétmillió-négyszázezer évvel ezelőtt egy mutáció kiiktatta a rágóizom növekedéséért felelős fehérjét. Ennek megfelelően a koponyataréj az előembernél már nem található meg. A nagy izomkötegek eltűnése tette egyébként lehetővé a finom árnyalatokból építkező tagolt beszédet.

Richard Wrangham, az emberszabásúak neves brit kutatója úgy véli, hogy e fiziológiai változás kulcsa a főzés volt: emiatt nem volt már nélkülözhetetlen szükség nagy rágóizmokra. Taylor elfogadja ezt a magyarázatot, de úgy gondolja, hogy a hasított szerszám megelőzte a főzést. A nagyobb vadak elejtése után őseinknek gyorsan fel kellett darabolniuk a zsákmányt, nehogy a hamarosan érkező, jó szimatú, erősebb ragadozóké legyen. E nélkül a főzésre sem nyílt volna alkalom.

A ma kengurunak nevezett gyermekhordó alkalmatosság elődjének ehhez csak annyi köze van, hogy szintén egyfajta technikai találmány, amely lehetővé tette a koponyatérfogat növekedését. A magzatok ugyanis nem voltak képesek belekapaszkodni a két lábon közlekedő ős nőstényeibe, ezért aránylag fejlett állapotban kellett őket világra hozni, vagyis a nagy agykoponya ki volt zárva. A „kenguru” felfedezése viszont lehetővé tette a magzat megszülését még abban a fejlődési szakaszban, amikor koponyája kicsi és csontozata nem szilárdult meg. Az „őskenguru” példányai persze nem maradtak fenn, de Taylor úgy okoskodik, hogy a tüdő sem maradt fenn, mégis következtetni tudunk rá a csontokból.

A technika tette lehetővé a természetes kiválasztódással ellentétes folyamatokat, mint amilyen a gyengébbek kiválasztódása. Nem véletlen, hogy ma nincsenek erős karmaink, s hogy évezredek óta csökken az agytérfogat. Az ember ugyanis olyan módszereket és eszközöket talált fel, amelyek segítségével tehermentesítheti memóriáját. 

Ha ez igaz, akkor a számítógép egyszer majd visszajuttat bennünket a kis agytérfogat korába, és ezzel nagyban megkönnyíti a szülést. Ha ezt Neumann János megérhette volna!