Hollandiában, Dániában és Svédországban egyre sikeresebb a muzulmánellenes radikális jobboldal, de ez furcsamód mégsem azt jelenti, hogy a lakosság szakított volna hagyományos toleráns magatartásával.

„Lehetséges, hogy az észak-európai lakosság éppen toleráns beállítottsága miatt intoleránsabb az iszlámmal szemben, mint más európai népek” – állítja fel paradox tételét az Open Democracy webmagazinban Cas Mudde holland politológus, az európai szélsőjobboldal szakértője.

A nyolcvanas-kilencvenes években, amikor több európai országban is feltűnő sikereket értek el a radikális pártok, Dánia, Hollandia és Svédország még híresen immunis volt a szélsőjobboldallal szemben. Az új évezredben viszont előbb Dániában, újabban pedig Hollandiában is olyan kormány alakult, amely a radikális jobboldal parlamenti támogatásától függ, végül pedig Svédországban is bekerült a szélsőjobboldal a törvényhozásba.

A toleranciájukról nevezetes országok lakói azonban ma sem intoleránsabbak másoknál, sőt, minden közvélemény-kutatás arra vall, hogy továbbra is kedvezőbben viszonyulnak a mássághoz, mint a nyugat-európai átlag. A muzulmánok iránt viszont a jelek szerint nagyobb ellenszenvet tanúsítanak más nyugat-európai országok polgárainál. Igaz, ez ügyben elég szórványosak a közvélemény-kutatási adatok, mindenesetre a hollandok és a dánok esetében kimutatható az átlagosnál erősebben iszlamofób légkör.

Bármily meglepő, a dánok és a hollandok talán éppen azért intoleránsabbak másoknál a muszlimokkal szemben, mert általában viszont toleránsabbak. Mudd ezt a tételt három lépcsőben igyekszik kifejteni.

Először  is, ezekben az országokban az etnikai megkülönböztetés és a nacionalizmus a második világháború óta elítélendő, mert a háború és a holokauszt emléke kapcsolódik hozzá. A nacionalista diskurzust csakis a kiközösített szélsőjobboldal alkalmazta – a kilencvenes évekig nem nagy sikerrel.

Másodszor, a magukat amúgy is toleránsnak valló dán, holland és svéd polgárokra még hagyományos konformizmusuk is hatott. Ha az elit a multikulturalizmust tekintette egyedül szalonképesnek, hát az átlagpolgár nem berzenkedett.

Harmadsorban ez Európa talán legkevésbé vallásos három országa. Mármost a gyorsan terjedő iszlám ezt a világi közmegegyezést rendítheti meg, mivelhogy a vallási kérdéseket egyszeriben a közbeszéd középpontjába állítja. Továbbá a hangját igen harsányan hallató ortodox iszlám támadja a nemek egyenlőségét és a melegek jogait, pedig ezek e három országban már bevett értékek.

Egyszóval Mudde szerint nem az intolerancia terjedésével van dolgunk, hanem a toleránsak intoleranciájával. Az emberek sokáig öncenzúrát gyakoroltak e téren – merő konformizmusból –, de amikor rájöttek, hogy a muzulmánok ellen liberális és demokrata kifogásokat is lehet emelni, átszakadt az öncenzúra gátja. Ha pedig a muzulmánok legitim eszmékre hivatkozva támadhatók, akkor bizony politikailag elfogadottnak (sőt, politikailag egyre korrektebbnek) számít, ha valaki etnikai előítéleteinek ad hangot e három országban.