Egyre több elemző valószínűsíti, hogy Írország után újabb EU-tagállamok kerülnek a csőd szélére. Több megoldás is lenne a válság megfékezésére, de sajnos egyik sem megvalósítható.
„Az euróövezet útkereszteződéshez érkezett. Vajon feladják-e a küzdelmet a rosszabb gazdasági helyzetben lévő tagállamok, és kilépnek a monetáris unióból? Ha így döntenek, akkor aligha kerülhetik el az államcsődöt, hiszen az újra bevezetendő nemzeti valuta gyenge lenne ahhoz, hogy eleget tegyenek adósságkötelezettségeiknek. Vagy netán Németország – esetleg Ausztriával és Hollandiával karöltve – dönt úgy, hogy újra bevezeti a márkát? Így viszont az euró omlana azonnal össze” – írja Terence Roth, a Wall Street Journal pénzügyi elemzője.
Az elmúlt hónapokban újra hangosabbak a bírálók, akik szerint az eurózóna eleve működésképtelen. A monetáris unió központi fiskális szabályozás nélkül nem működhet, hiszen olcsó hiteleket teremt a felelőtlenül költekező tagállamok számára, ami eladósodáshoz vezet. Ha ez bekövetkezik, elég egy kis válság, és az euróövezetben óriási érdekellentétek törnek ki – hangzik a kritika.
Közgazdászok és befektetők körében egyre inkább elterjedt nézet, hogy Görögország és Írország után újabb euróövezeti államok kerülhetnek a fizetésképtelenség határára, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Igencsak kétséges, hogy a két, viszonylag kis állam kisegítése után lenne-e elég pénz és politikai akarat a szintén ingatag helyzetben lévő Spanyolország vagy Olaszország megmentésére.
Roth szerint az euróövezet gazdaságilag erős országainak – élükön Németországgal – nem marad más választása, mint hogy a zsebükbe nyúlnak, és kisegítik a bajba jutott tagállamokat. Roth úgy véli, hogy a legjobb megoldás egyszeri – összesen 350 milliárd eurós – támogatás folyósítása lenne Görögország, Írország és Portugália számára. Az összeget adósságcsökkentésre fordítanák, így a legnagyobb bajban lévő országok fellélegezhetnének, és egyúttal az euróval kapcsolatos aggodalmak is eloszolhatnának.
Mások szerint nem ilyen egyszerű a megoldás. Gavyn Davies elemző, aki korábban a Blair-kormány tanácsadójaként is működött, csak föderáción és nemzetállamon belül lát lehetőséget arra, hogy válság idején az ország gazdagabb régióitól pénzt vonjanak el a bajban lévő területek megsegítésére. Csakhogy a monetáris unió még csak nem is föderáció. A német alkotmány nem teszi lehetővé, hogy az adófizetők pénzéből más szuverén államokat mentsenek meg a csődtől, arról nem is beszélve, hogy a választók hogyan reagálnának, ha emiatt a pénztárcájukba kellene nyúlniuk.
„Az euróövezet olyan helyzetbe hozhatja magát, hogy két, korábban egyaránt elképzelhetetlen lehetőség közül kell választania: fiskális uniót vezet be, vagy pedig felbomlik” – fest még borúsabb képet a helyzetről Wolfgang Münchau, a Financial Times gazdasági szerkesztője.
A baj csak az, hogy mindkét út járhatatlan – teszi hozzá Münchau. Az egységes fiskális szabályok bevezetése rendkívüli megszorításokkal és növekvő munkanélküliséggel járna Görögország, Írország és Portugália számára, ami további gazdasági visszaesést és életszínvonal-csökkenést okozna. A bajban lévő államok stabilizálása viszont óriási, és politikai szempontból vállalhatatlan terheket róna a gazdagabb tagállamokra, mindenekelőtt Németországra.
Márpedig harmadik lehetőség nincs. Ha a válság tovagyűrűzik, és újabb államok szorulnak mentőövre, akkor valakinek engednie kell, vagy tényleg elkerülhetetlen lesz az eurózóna felbomlása. „Európa számára a válság az amerikai polgárháború megfelelője. Ha véget ér, Európa fiskális szempontból is olyan egységes lesz, mint egy nemzetállam: a fiskális döntések Brüsszelben vagy Berlinben fognak megszületni. A másik lehetőség az Unió felbomlása” – vonja le a következtetést Michael Pettis, a Carnegie Endowment for International Peace kutatója.