Az emberek enyhe többsége úgy érzi, hogy az életének van értelme. De aki másként látja, az sem feltétlenül boldogtalan. Már ha nem hiányzik neki, ami az életéből hiányzik. De az értelmetlen élet is élhető, mivel számtalan értelempótlékot kínál.
„A lakosság meghökkentően nagy hányada csekély érdeklődést tanúsít az iránt, van-e értelme az életének” – állapítja meg a Miller-McCune Intézet folyóiratában Brad Wittwer.
Tatjana Schnell innsbrucki pszichológus kutatási jelentésében odáig semmi meglepő nincs, hogy az emberek jelentős része (csaknem negyven százalékuk) nem lel semmi értelmet az életében. Ő azonban arra is rákérdezett, hogy ki mennyire él át értékválságot. Megesik, hogy épp azok, akik látják életük értelmét (ezt nevezi Schnell ’konfliktusos alkatnak’). Az optimális persze az értelemtelinek minősített eset, amikor valaki értelmesnek látja az életét, és elégedett is ezeknek az értékeknek a beteljesülésével. Az életüket többé-kevésbé értelmetlennek érzőket két csoportra osztja. ’Értelemválságosnak’ nevezi azt az állapotot, amikor valaki nem lát értelmet az életében, és szenved ettől. ’Egzisztenciálisan közönyösnek’ nevezi azokat, akik nem bánják, hogy az életükből saját bevallásuk szerint hiányzik az értelem.
Schnell 603 fős felnőtt mintájában 61 százalék ’értelemteli’ életet tud magáénak. A saját értékelése szerint ’értelmetlen’ életet élő 40 százaléknak azonban csak egytizede él át emiatt értékválságot. Vagyis a teljes minta több mint egyharmada egzisztenciálisan közönyös.
Férfiak és nők, alacsonyabb vagy magasabb végzettségűek között nem volt értékelhető különbség e téren, viszont életkor szerint igen. A közönyösek átlagban öt évvel fiatalabbak a többieknél. A felsőoktatási intézmények hallgatóinak körében egyenesen 53 százalék volt a közönyösek aránya.
Sokat nyom a latba a kapcsolati háló is. A házasok körében 70 százalék az értelemteli életet élők aránya. Az egyedülállók és a különélő házasok körében viszont a válságérzet erősebb az átlagosnál. A pszichológus-kutató szerint a család magától értetődően ad értelmet az életnek, és hiánya azoknál, akik ezt megtapasztalták, természetesen válságjelenségeket indukál.
Érdekes módon nem mutatható ki, hogy a munkaviszony emelné az értelmes élet érzetét. Ezt Schnell azzal magyarázza, hogy egyre gyakoribb a rövid időre szóló, átmeneti munkavállalás, és az ilyen munkával nehezebb azonosulni. Mindenesetre a munka ma is sokat számít ebből a szempontból, s ezt onnan tudni, hogy a munkanélküliek körében a válságérzet erősebb az átlagosnál.
A kutatók 26 ’értelemforrást’ azonosítottak, köztük kiemelik a szeretetet és a társadalmi szerepvállalást. Ezek a közönyösöknél rendszerint hiányoztak. Hiányzott továbbá az önismeret, a lelkiség, a kifejezett vallásosság, amelyek a válságban lévőknél még valamilyen mértékben jelen vannak.
Érdekes módon a közönyösek kielégítőnek találják az életet, mindenesetre persze elégedettebbek, mint a válságban lévők. A válság azonban legalábbis lehetővé teszi az értelmes életet, mert aki ebben szenved, tudja, hogy mi hiányzik az életéből. A közönyösnek erre sokkal kisebb az esélye, viszont legalább nem szenved feltétlenül. A közönyösek a leggyakrabban az anyagi javakban, munkamániában vagy élvhajhászásban, például a nemiség terén találnak maguknak értelempótlékot.