Noam Chomsky, a baloldali rendszertagadók bálványa, a legtöbbet idézett kortárs gondolkodó az ószövetségi próféták utódának tartja magát. Ők is szembeszálltak koruk hatalmasaival, és Chomsky szerint a mai értelmiségnek a fennálló bírálata a dolga.

„Azzal az érzéssel hagytam el egyetemi dolgozószobáját, hogy egy nagyon is zsidó Chomskyt ismertem meg, olyasvalakit, akit eddig nem fedeztem fel, pedig harminc éve figyelem érdeklődéssel politikai és tudományos tevékenységét” – írja a Tablet New York-i zsidó kulturális folyóiratban David Samuels publicista.

Chomsky a riporter kérdéseire válaszolva elmondja, hogy szegregált zsidó környezetben nőtt fel, elmeséli, hogy feleségével együtt fiatal korában Izraelbe költözött, hogy kibucban élje le az életét, s itt mindjárt el is kezdődik a fennálló rendszer bírálata. A baloldali kibuc, ahová került, egyáltalán nem volt híve az etnikai megkülönböztetésnek, mégis azt gyakorolta. Tagsága abból indult ki ugyanis, hogy nem szabad az arab munkaerőt kizsákmányolni, a tagok maguk végezzenek minden munkát. Ennek a gyakorlatban etnikai elzárkózás lett a vége.

De Chomsky úgy látja, hogy Izrael nemcsak helyi szinten, hanem általában is olyan politikát folytat az arabokkal szemben, amely önnön pusztulásához vezet majd. Csakhogy a zsidó közösség árulónak tekinti azokat, akik a fennálló hatalmat kritizálják – magyarázza Chomsky, hogy miért éri őt annyi támadás Izrael és támogatói részéről. Az ószövetségi prófétákat is üldözték, s a hatalom dicsőítőiről csak később derült ki, hogy hamis próféták.

Eddig azt hihettük, hogy Chomsky csaknem öt évvel ezelőtt Izrael politikájának bírálata jegyében barátkozott látványosan a libanoni Hezbollah vezetőjével, de az interjúban tagadja ezt. Mindössze arról volt szó, hogy Dél-Libanonba akart utazni, s az a terület a Hezbollah ellenőrzése alatt áll. Helyi baloldaliak javasolták neki, hogy a Hezbollah segítségét kérje. Akkoriban izraeli elemzők attól tartottak, hogy Chomsky hatására a nemzetközi radikális baloldal a terrorista muzulmán szervezetekkel szövetkezik össze, de ez vaklármának bizonyult. Bár sokan antiszemitizmussal vádolják, Chomsky kitart mellette, hogy csak Izrael állam politikáját bírálja.

Mint a Metazin is utalt rá, később egy ízben Chomsky Izrael pártját fogta, s ezzel nagy feltűnést is keltett. Valójában azonban nem Izrael politikáját vette védelmébe, csak azt nem fogadta el, hogy Amerika nemzetközi stratégiáját az Izrael-lobbi határozná meg. 2006-ban John Mearsheimer, a University of Chicago és Stephen Walt, a Harvard University tanára Az Izrael-lobbi címmel terjedelmes tanulmányt közölt a London Review of Booksban, s ennek az volt a veleje, hogy Amerikának immár nem áll érdekében, hogy a Közel-Keleten Izrael oldalára cövekeljen le. Mégis így jár el, s ennek az az oka, hogy a hazai Izrael-párti szervezetek döntő befolyásra tettek szert.

Chomsky most is tévesnek minősíti a két szerző kiinduló tételét, miszerint az államok normális esetben az úgynevezett nemzeti érdeket képviselik a nemzetközi porondon. Chomsky abban sem biztos, hogy létezik ilyen érdek, azt pedig végképp kétli, hogy ha van, akkor az államok vezetői halálos biztonsággal felismerik. Mearsheimer és Walt azonban így képzelik, ezért fel kell tételezniük, hogy ha a kormány nem a szerintük egyértelmű nemzeti érdek értelmében cselekszik, akkor valamilyen külső tényező téríti el a helyes útról. Chomskyt ez az „amerikai ártatlanság” elméletére emlékezteti, amely az Egyesült Államoknak különleges igazságteremtő küldetést tulajdonít. Hans Morgenthau történész szerint ez az ártatlanság – ahogy ő mondja, a „cél” – akkor is fennáll, ha a tények ellentmondanak neki (nem a „cél” felé vezetnek).

Chomsky úgy látja, hogy Izrael politikája sem vezet az izraeli cél felé. A megszállás ugyanis szerinte eltorzítja a nemzeti tudatot: a kultúra részévé válik, s olyan kölcsönhatásokat tart fenn, amelyekből nagyon nehéz kitörni.