A televízió és a mobiltelefon után sokan most a számítógéptől és az internettől remélik a szegény országok nyomorának felszámolását. Félő, hogy a várakozások ezúttal is túlzottak. A nyomor felszámolásához a szegények szokásain is változtatni kellene.
„A technológia, bármilyen kifinomult legyen is, csak felerősítheti, de nem helyettesítheti az emberi képességeket és szándékokat” – írja Kentaro Toyama, a Berkeley informatikus professzora a Boston Review-nak az internet gazdasági hatásaival foglalkozó számához írt vitaindítójában.
Az elmúlt években több olyan kezdeményezés indult a világban, amely a szegény országok internethálózatának kiépítését tűzte célul. Fejlődés-közgazdászok azt remélik, hogy a világtól elzárva élők az internet segítségével tanulhatnak, és vállalkozásba kezdhetnek.
Toyama félszáz ázsiai és afrikai telecentert járt be, de csak kevés sikertörténetről tud beszámolni. Sok földműves internetes távsegítséggel mentette meg a termést vagy növelte a terméshozamot, mások pedig internetes oktatóközpont létrehozásából gazdagodtak meg. A telecenterek többsége azonban komoly fenntartási gondokkal küzd, és érdeklődés hiányában több már be is zárt. A szegény falusiakat nem érdekelte az internet. Szép elmélet, hogy a világháló ablakot nyit a világra, csak sajnos a legnagyobb nyomorban élők többsége írástudatlan, és az éhezők igen kevés hasznát látják a Facebooknak és a YouTube-nak. Az írástudók az online egyetemek kínálatával sem sokat érnek angoltudás és elemi ismeretek hiányában.
Minimális alapismeretek és társadalmi tőke nélkül a legmodernebb technika sem segít a nyomoron. Az internet bevezetése nem változtat az alapvető szokásokon és a motiváció hiányán. Egy tanult, kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező egyén számára nagy lehetőség az internet, de az elszigetelt, tanulatlan szegényeknek nem. A kereskedők és a földművesek számára is segítség lehet az internet, a legszerencsétlenebbek számára aligha, így a világháló bevezetésével még nőhetnek is a társadalmi különbségek.
Sokat elárul, hogy felmérések szerint a telecentereket leginkább fiatal férfiak használják – elsősorban játszanak, filmeket és pornóoldalakat néznek. Szórakoznak, ahelyett, hogy online órákra járnának, vagy egészségügyi ismereteiket szélesítenék. A legjobb esetben is csak azt tanulják meg, hogyan kell filmeket keresni a YouTube-on és csengőhangot letölteni. Finoman szólva is kétséges, hogy mindez mennyiben járul hozzá a nyomor felszámolásához.
A szegénység megszűntetéséhez nemcsak technikára, hanem a szokások megváltoztatására is szükség lenne. „Sokkal egyszerűbb százezer számítógépet venni, mint százezer gyereket kitaníttatni. Az orvosi segélyvonal fenntartása könnyebb, mint meggyőzni az embereket arról, hogy forralják fel a vizet fogyasztás előtt. A legközelebbi gyógyszertárat megkereső számítógépes program elkészítése kisebb feladat, mint rávenni az embereket, hogy vegyék be a gyógyszert.”
Annyi haszna azonban mindenképpen van a telecentereknek, hogy a fejlett világ lelkiismerete megnyugodhat, hiszen elmondhatja, tett a szegényekért. Kár, hogy az egy számítógépre költött száz dollár sokkal kevesebbet segít a nyomor felszámolásában, mint amennyit az évi féldolláros féregtelenítő-kúra használna, ugyanis a kikúrált gyerekek legalább iskolába járhatnának.