„A szükség és az identitásválság veszedelmes elegyet alkothat. A megszorítást hozó törvényhozási ciklus idején fel kell ismernünk a megosztó politikának kedvező jelenségeket, és le kell küzdenünk őket” – írja David Miliband, a legutóbbi munkáspárti kormány külügyminisztere a Guardianben.
A Searchlight antirasszista kulturális szervezet megbízásából végzett közvélemény-kutatás tanúsága szerint Angliában nagy tömegtámogatásra számíthatna egy olyan rasszista párt, amely elhatárolódik az erőszaktól. A baloldali politikus, akit saját fivére ütött el a Munkáspárt vezérének tisztétől, ennek a felmérésnek alapján száll szembe David Cameron konzervatív miniszterelnök multikulturalizmus-ellenes receptjével, amelyről februárban a Metazin is beszámolt. Cameron a multikulturalizmus számlájára írta, hogy a bevándorlók jelentős részét nem sikerült integrálni, ami egyre komolyabb társadalmi feszültségeket okoz. „Erőtől duzzadó liberalizmust” hirdetett meg, vagyis toleranciát és egyben szigort a közrend terén.
A felmérés adatai alapján Miliband úgy látja, hogy ez a politika csak a polgárok 24 százalékára lehet hatással. Ennyien vannak azok, akik elfogadják a bevándorlást, ha az nem fenyegeti a közrendet. Ők azonban aligha erősítenék a szélsőjobboldalt. Ha a miniszterelnök hozzájuk szól, voltaképp saját szavazótáborához beszél, aminek megvan a maga haszna, de nem akadályozza meg a szélsőjobboldal térnyerését, amelynek potenciális szavazótábora már ma is 23 százalékot tesz ki. Ahhoz a labilis identitásúak 28 százalékos táborát kellene szilárdan a demokrácia oldalára állítani. Ez a réteg hajlandó lenne elfogadni a bevándorlást, de csak akkor, ha az nem fenyegeti a létbiztonságát.
Azokban a régi ipari körzetekben, amelyekben a foglalkoztatás bizonytalanná vált és megnőtt a bevándorlás, már ma is nagy a veszély. Országosan a szélsőjobboldali szervezetek még nem veszélyeztetik a nagy pártok pozícióját, de helyi sikereik már vannak.
Ha pedig részletesebben is megvizsgáljuk a közvélemény-kutatás adatait, mint ahogy Miliband idéz belőlük, meghökkentő eredményre juthatunk. A lakosság 48 százaléka támogatna egy angol nacionalista pártot, azzal a feltétellel, hogy tartózkodjon az erőszaktól. Ma már illúzió tehát az a rég meggyökerezett hit, hogy a hagyományos brit tolerancia légkörében a szélsőségeknek nincs esélyük. A nacionalizmus térhódításának jele az is, hogy a lakosság nagyobbik fele immár nem britnek, hanem angolnak tekinti magát.
A konzervatív miniszterelnök receptjét elvető Miliband mindenesetre meglehetősen elvont indítványokkal áll elő. A helyi közösségek erősítését javasolja, és azt fogalmazza meg, hogy a munkáspárti politikában „a kulturális értelemnek és megértésnek kell egyesülnie a gyakorlatias gazdasági misszióval”.
Ez viszont az oly sürgősnek minősített cselekvéshez sovány útmutatás. Ám lefordítható kézzelfogható programra is: a baloldal szociális jelszavakkal vonzza magához a bizonytalan rétegeket, mielőtt a szélsőjobboldal tenné meg ugyanezt.