„Memóriánkba pontosabb és tartósabb emlékek rögzülnek, ha úgy látjuk, hogy egyedül tapasztalunk meg valamit” – ismerteti Leon Neyfakh a Harvard egyetemen folyó egyik kutatás eredményét a Boston Globe tudományos rovatában.
Újabban sok egyetemen kutatják különböző szemszögekből a magány pozitív hatását, és ezek között az emlékek rögzítésével kapcsolatos megfigyelés nem a legmeglepőbb és nem is a legfontosabb.
Az új kutatási hullám azt a közvélekedést teszi próbára, amely szerint a magány feltétlenül negatív hatással jár az ember életére, hiszen társas lények vagyunk.
Eric Klinenberg, a New York-i Egyetem szociológia professzora, akinek hamarosan könyve jelenik meg a kérdésről, úgy látja, hogy az egyedüllét kifejezetten felszabadító hatású lehet a zsúfolt városok intenzív életét élő ember szempontjából, ami nem lenne nagy felfedezés, ha kultúránkat nem hatná át egyfajta szorongás a magánnyal kapcsolatban.
Neyfakh ezt a megállapítást azzal támasztja alá, hogy az emberiség nagyjai, köztük a nagy vallásalapítók, Jézus, Buddha, Mózes és Mohamed egyaránt magányos pillanataikban jutottak a nagy felismerésekre, Beethovent, Kafkát és Newtont pedig kifejezetten maguknak való embernek látták kortársaik.
A modern pszichológia azonban a magányt általában leküzdendő problémának tekintette. A fordulat 1999-ben kezdődött, amikor a sok magányos alkalmazottat foglalkoztató amerikai erdészeti hatóság megbízásából Christopher Long, aki akkor a Massachussettsi Egyetem végzős hallgatója volt, a magány pozitív oldalát kezdte kutatni. Ő mutatta ki először azt az eredményt, hogy több megkérdezettnek van jó élménye a magányról, mint rossz.
Daniel Gilbert harvardi professzor vezetése alatt végzős hallgatók egy kísérletben a magány és a tanulás kapcsolatát vizsgálták. A résztvevőknek képeket kellett megjegyezniük, és egyértelmű volt, hogy amikor azt hitték, hogy mások is ugyanazt a feladatot kapták, felületesebben emlékeztek a képekre, mint amikor úgy tudták, hogy egyedül birkóznak az adott feladattal.
Greg Feist, aki a San José-i Egyetemen tanít pszichológiát, azt mutatta ki, hogy a magány és a kreativitás között pozitív korreláció van, s ezt azzal magyarázta, hogy akkor tudunk kritikusan reflektálni saját gondolatainkra, ha egyedül vagyunk.
Reed Larson, az Illinois-i Egyetem tanára még a kilencvenes években fedezte fel, hogy azok az iskolás gyermekek, akik szabad idejük 25-45 százalékát egyedül töltik, pozitívabban viszonyulnak a tanórákhoz, mint „társaságibb alkatú” társaik, és ritkábban panaszkodnak rosszkedvre. Larson szerint az egyedüllét nem boldog állapot, s valahogy úgy működik, mint a keserű orvosság: az eredménye jó.
Sherry Turkle, a hírneves MIT intézetvezetője friss könyvében azt írja, hogy érdemes gondosan beiktatnunk némi magányosan töltendő időt a hétköznapjainkba, amikor még telefonon és interneten sem tartunk kapcsolatot a külvilággal.
Ez még társas kapcsolatainkhoz kis kifejezetten jól jöhet, mint Adam Waytz harvardi pszichológus kimutatta. Kutatásai azt bizonyítják, hogy ha némi magányra is rendszeresen időt tudunk szakítani, fogékonyabbak leszünk más emberek problémái iránt.