„Hihetetlen, hogy miket lehet gyártani üres dobozokból és mindenféle limlomból” – idéz Tom Bartlett a Chronicle of Higher Education hasábjain egy elképedt apukát. A cikk apropója egy New York-i rendezvény, amely arra hívta fel a figyelmet, milyen nagy szerepe van a játéknak a gyerekek kognitív fejlődésében.

Két vezető játékkutató Kathy Hirsh-Pasek és Roberta Michnick Golinkoff azért hívott több tízezer gyereket, szülőt és pedagógust a New York-i Central Parkba, hogy a felnőttek megismerkedhessenek a játékkutatás legújabb eredményeivel, miközben a gyerekeknek szabad, önálló játékra nyílott lehetőségük.

„Azt szeretnénk, ha minél többen látnák az aktív játék és a tanulás közötti összefüggést. Jó lenne, ha a felnőttek elgondolkodnának azon, vajon ők miket játszottak gyerekkorukban és hogyan hatott ez a fejlődésükre” – idézi Golinkoff nyilatkozatát a New America Foundation.

Mivel az iskolákban manapság teljesítményorientált oktatás folyik, a pedagógusok rá vannak kényszerítve, hogy szinte egész nap direkt módon oktassanak. A diákok számára így a tanulás nem más, mint az ismeretek folyamatos biflázása. Iskola után pedig a szülők osztják be a gyerek minden percét foglalkozásról foglalkozásra cipelve őt, szusszanásnyi időt sem hagyva a szabad játékra, a kikapcsolódásra.

Pedig a játék – állítják a kutatónők – csökkenti a stresszt, fejleszti a szociális képességeket és ami ennél is fontosabb, a memóriát és az önkontrollt is. Azok a gyerekek, akiknél a játék is belefér a napirendbe, okosabbak, fegyelmezettebbek és kiegyensúlyozottabbak.

Pszichológusok szerint azonban nem biztos, hogy így áll a dolog. Egyes kutatások valóban igazolják, hogy a Vigotsky-féle módszert alkalmazó, játék-alapú oktatásban részt vevő gyerekeknek valóban jobbak a kognitív képességei és nagyobb az önfegyelmük. Más vizsgálatok azonban arra az eredményre jutottak, hogy nincs bizonyíték a játéknak a tanulási képességekre gyakorolt pozitív hatására.  

Az ellentmondó kutatási eredmények mindenesetre nem tántorítják el a játékpártiakat. Utalnak rá, hogy a játék akkor is fontos lenne, ha netán semmilyen kognitív fejlődési előny nem származna belőle. „Ostobaság a játék lehetőségét elvenni, még ha nem értjük is tökéletesen, hogy miért. Olyan, mintha a szerelmet vennénk el” – véli Hirsh-Pasek.

A gyerekek nem bánnák. Már csak a szülők és a pedagógusok meggyőzése van hátra.