„Akkor is oly hevesen ellenezné az ellenzék a bírósági reformot, ha nem Berlusconi lenne a miniszterelnök?” – kérdezi a Corriere della Serában Piero Ostellino, a liberális újságírók doyenje.

Március utolsó napján a római képviselőházban verekedés tört ki bal- és jobboldali honatyák között a bírósági reform tárgyalása közben, s nem először. A kormányfőt másfél évtizede szorongatják a vizsgálóbírák, s ő emögött politikai szándékokat lát. A parlament egymás után hozza a miniszterelnököt mentesítő jogszabályokat, most éppen előrehozzák a büntetlen előéletűek által elkövetett bűncselekmények elévülési idejét, illetve külön bíróság feladatává teszik a kormány tagjai fölötti ítélkezést. Mindezt párhuzamosan tárgyalták a bírósági reformmal, amelynek lényege az lenne, hogy a vádhatóságot elválasszák a bíróságtól.

Ostellino szerint Silvio Berlusconi miniszterelnök hívei ezzel kompromittálják az egyébként helyes igazságügyi reformot, de a baloldali ellenzék is csak rövid távú politikai hasznát lesi, amikor a reform útjába áll.

A jogbiztonságnak alapvető feltétele, hogy a hatóság ne értelmezhesse és alkothassa teljesen tetszése szerint a törvényeket, hanem ebben állandó szabályok korlátozzák. Mármost „manapság a kormányok időben változékony és egyes esetekre szabott törvényeket hoznak, és ma nem a törvény az úr, hanem olyan embercsoportok, amelyek túlságosan szabadon értelmezhetik a törvényeket”. Ráadásul a bíróságok „kreatívan alkalmazzák a törvényt”, és emiatt állandósul a konfliktus a végrehajtó és a bírói hatalom között.

Ostellino úgy látja, egyensúlyt kellene teremteni két klasszikus demokrácia-felfogás között. Az egyik szerint a demokratikusan választott testületeket nem korlátozhatja olyan hatalom (a bírói), amely nem közvetlenül a népszuverenitásból fakad. Berlusconi ezt a hagyományt képviseli, a maga „népszavazásos demokráciájával”. A másik modellben viszont a három hatalmi ág elválik egymástól: ezt  vallja a bíróság, de egyúttal el is túlozza, olyannyira, hogy a politikai hatalom ellenfelének szerepét játssza.

Az állampolgár mindenesetre akkor érezheti magát biztonságban, ha a kormányzás helyzete stabil, az igazságszolgáltatás személytelen, és a hatalmi ágak, valamint a politikai szereplők közötti kapcsolat közösen vallott alapelvek szerint zajlik. Ehhez azonban mindkét oldalnak jelentős önmérsékletre lenne szüksége. Ennek, mint a parlamenti incidensek is mutatják, nyoma sincs. Így aztán az ország lejáratja magát külföldön, pedig most éppen nagyon is szükség lenne a külföld együttérzésére és segítségére, hiszen afrikai menekültek ezrei özönlenek Olaszországba.