„Ha egyszer kezelőorvosainktól elvárjuk, hogy biológiailag tájékozottak legyenek, nem kellene a bíráinktól is elvárnunk ugyanezt?” – kérdi David Eagleman neurológus kutató a londoni Telegraph hasábjain.

Nem ez lenne a büntetőjog forradalmi megújításának első kísérlete. Amikor Cass Sunstein professzor – aki azért nem kárki – Obama elnök közvetlen tanácsadója lett, egyenesen azt javasolta, hogy az állam ne tiltásokkal, hanem ésszerű ösztönzőkkel igyekezzen helyes mederben tartani az állampolgárok cselekedeteit. Mint arról annak idején a Metazin is beszámolt, Sunstein azzal érvelt a gyengéd állami ösztönzés mellett, hogy az emberek nem mindig cselekszenek önnön érdekeiknek megfelelően, márpedig a hagyományos jogfelfogásnak ez a kiinduló feltételezése.

Pontosan ezt állapítja meg a neurológus is, csak ő nem a jogszabályok tartalmát kívánja megváltoztatni, hanem a büntető szankciók rendszerét. A jog két hamis feltételezésből indul ki. Nem igaz ugyanis, hogy az emberek ésszerűen, tetteik következményeit mérlegelve viselkednek, mint ahogy az is tévedés, hogy egyforma aggyal születnek. Felfogóképesség, agresszivitás, mások megértésének képessége dolgában egyaránt igen eltérőek vagyunk.

Eagleman szerint tetteinket biológiai adottságaink befolyásolják, sőt nagymértékben meg is határozzák. Ez sem a legmerészebb állítás azok közül, amelyek e tárgykörben születtek, például a Metazinban szó volt már azokról az elméletekről, amelyek szerint még politikai beállítottságunknak is neurobiológiai háttere van. A neurológus azonban nem akarja előre felmenteni azokat, akiket neurobiológiai alkatuk predesztinál jogszabálysértésre. Magától értetődőnek tartja, hogy az emberiség a jövőben is „el fogja távolítani az utcáról” azokat, akik súlyosan megsértik a társadalmi normákat. Csupán a büntetés rendszerét szeretné megváltoztatni. Azt javasolja, hogy az elzárást a bűnismétlés valószínűségéhez szabják, s ne a megtorlás legyen a fő szempont.

Igaz, ha tudományos alapon hozzák az ítéleteket, azzal elvész az emberi tényező az ítélkezésből, csakhogy ennek is van előnye. Például kimutatható, hogy a csúnya emberek hosszabb börtönbüntetésre számíthatnak, mint a szépek. Az is tudnivaló, hogy a pszichológusok és a pártfogó tisztek, akik eddig hivatalból megítélték a bűnismétlés valószínűségét, nem tudták megbízhatóan ellátni ezt a feladatukat. A neurobiológia többet tud náluk. És minél többet tudunk meg az emberi agyról, annál inkább képesek leszünk megszabni, kinek milyen kezelésre, illetve büntetésre van szüksége.

Ugyanígy azt is tudjuk, hogy nem mindenki van egyformán kitéve a kábítószerek csábításának. A neurobiológia segítségével a keresleti oldalról, vagyis a kábítószerfüggés kezelése és megelőzése révén is fel lehetne venni a harcot a bűnözés ellen. Ma a kínálati oldal a fő célpont, és a kábítószer-élvezet egyre terjed.

Napjainkban a bűnözésre az a válasz, hogy egyre több börtön épül. A személyre szabott tudományos programok segítségével ennél célravezetőbb és olcsóbb megoldás is elképzelhető.