Egy amerikai, ha elhagyja a szerelme, nem léptetik elő vagy nem sikerül lefogynia, máris pszichológushoz fordul. Tényleg jót tesz ez a lelki egészségnek?

Az utóbbi években rengeteget foglalkoznak az amerikaiak kóros mentális állapotával.

Az egyik sikerkönyv szerint az amerikai nép súlyos érzelmi válságban szenved. Egy másik bestsellerben az olvasható, hogy a felnőtt férfiak különösen rossz lelki állapotban vannak, mert nem tudnak megfelelni a hagyományos elvárásoknak. Ezért mindenki a legjobban teszi, ha gyorsan kezeltetni kezdi magát. 

Christina Hoff Sommers filozófus és Sally Satel pszichiáter, a Gyógykezelt nemzet,  avagy hogyan rombolja a terapizmus az önbizalmat című könyv szerzői viszont azt bizonygatják, hogy a vészjósló lelki helyzetjelentések félrevezetik a közönséget. Lelki baj persze van épp elég, de jórészt éppen a nyakra-főre alkalmazott terápiából fakad.

Az amerikaiak többsége azonban bedől a terápiás propagandának. Elhiszik, hogy a rosszkedv és szomorúság minden esetben kezelésre szoruló patologikus állapot. Meg vannak győződve róla, hogy „az ember nem birkózhat meg az élet viszontagságaival terapeuta segítsége nélkül”.

Hoff Sommers és Satel a könyvükben ezt a jelenséget nevezték el terapizmusnak. A vita hullámai időközben elérték az óceán túlpartját. A két szerző egy brit magazinban újra kifejtette a terapizmus elleni érveket.

Az emberi élet természetes velejárója, hogy bizonyos élethelyzetekben szorongunk, aggódunk, szomorúak vagyunk. Egy egészséges lelkű embert megrázza és elkeseríti szeretteinek elvesztése. A szeptember 11-i terrortámadás áldozatait gyászolókat nem kell jókedvre deríteni.

A terapizmus felkent papjai elhitetik az emberekkel, hogy nélkülük képtelenek megbirkózni az élettel és helyes döntéseket hozni. A képzelt betegből a kezelés során valódi beteg lesz.

Különösen veszélyeztetettek azok a kisgyerekek, akiket szüleik és tanáraik a legkisebb stressztől is igyekeznek megóvni. Ezzel csak azt érik el – érvel Hoff Sommers és Satel –, hogy a féltve őrzött csemete nehezen illeszkedik be a társadalomba.

Az önállótlan és döntésképtelen emberek nem vállalják a felelősséget tetteikért. Sőt egyre többen érzik úgy, hogy mások cselekedeit sem szabad megítélniük.

Az új vallás papjai rendelőkben gyóntatnak. A kemény padot kényelmes díványra cserélik. Az erkölcsi ítélet helyét a pszichoterápiás diagnózis veszi át.