„A megszorítás uralkodó ideológiája manapság korántsem a neoliberalizmus, hanem a zöld antikapitalizmus. A szabadpiaci nézeteknél sokkal népszerűbb a környezetvédők által propagált önmegtartóztatás. Ha valaki a nép életszínvonalát félti, akkor ezt a malthusi dogmát kell célba vennie, még akkor is, sőt akkor különösen, ha Marx nyelvezetét használja” – írja Daniel Ben-Ami a Spyked Magazinban, amely arról nevezetes, hogy egykori marxisták alapították, akik ma libertáriusok.
Ennek itt azért van jelentősége, mert Ben-Ami egy marxista kapitalizmuskritikus könyvét veszi bonckés alá. David Harvey, a veterán antikapitalista ideológus A tőke rejtélye című könyvéről van szó. A 75 éves tudós igen népszerű ifjú rendszerkritikusok körében, olyannyira, hogy a YouTube-on több mint egymillióan kattintottak rá egy előadásának videójára.
A volt marxista azonban nem naiv ifjú, ezért ő nem hisz Harvey marxizmusának: szerinte a könyv egyenesen malthusiánus, mint ahogy malthusiánus az egész környezetvédő divat is, amely azt sugallja, hogy legjobb lenne megállítani a gazdasági növekedést, mert különben elpusztul a civilizáció. Marx hitt a fejlődésben, és pártolta a gazdaság terebélyesedését, mivel úgy gondolta, hogy az ember igazi képességei csak a jólét terjedésével bontakozhatnak ki. Malthus ellenben úgy látta, hogy a fejlődésnek korlátai vannak, s a világ pusztító erővel akadályozza meg, hogy az ember átlépje ezeket a korlátokat.
Pedig Harvey látszatra nagyon is marxista fogalmakkal operál. Megfogalmazásában a neoliberalizmus „olyan osztályprojekt, amely a kapitalista osztályuralom helyreállítását és megszilárdítását szolgálja”. Ben-Ami szerint azonban, ha a marxista nyelvezetet lehántjuk róla, a manapság uralkodó felületes álláspontot kapjuk, amely szerint a hetvenes évek óta a neoliberális ideológia uralkodik a világban, mindent a teljhatalmú bankok manipulálnak, s a Föld fennmaradása érdekében meg kell fékezni a növekedést.
Csakhogy a neoliberalizmus posztulátumai valójában sehol sem teljesültek az elmúlt negyven évben. Az állam a hazai termék 30-50 százalékát osztja újra, ami nagyon messze van a liberálisok által óhajtott minimális államtól. A neoliberalizmus sokat emlegetett vezéralakjainak többsége nem él már, vagy igen öreg. A nagy ideológusok közül Friedrich Hayek 1992-ben, Milton Friedman 2006-ban hunyt el. Legalább két évtizede egyáltalán nincsenek kormányközelben neoliberálisnak mondható vezetők. Ronald Reagan 1989-ig volt az Egyesült Államok elnöke, Margaret Thatcher, Nagy-Britannia miniszterelnöke egy ével később köszönt le. (Igaz, Reagan inkább csak hírében volt neoliberális. Elnöksége alatt az állami kiadások aránya nőtt, ráadásul az eladósodottság mértéke is jelentősen emelkedett.)
Nem kétséges, hogy manapság sok országban hoznak megszorító intézkedéseket, de ezeknek nem az a céljuk, és nem is indokolják őket azzal, hogy az állam átadja a teret a szabadpiacnak, hanem a költségvetés deficitjét kívánják így csökkenteni.
Az is tévedés, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap liberális politikát erőltet. A Világbank már 1997-ben kiadott jelentésében is óvott a minimális állam elméletétől. A két szervezet megköveteli ugyan a takarékos költségvetést, de nemhogy gyöngítenék az államot, inkább nagyon is sok magatartási szabályt írnak elő a gazdaság szereplőinek.
Egyébként még az elmúlt évtizedek privatizációs hullámai sem az állam leépítését szolgálták, hanem éppen bevételt voltak hivatva teremteni ahhoz, hogy az állam fedezni tudja hatalmas kiadásait. Harvey azonban mégis neoliberális szereplőket lát mindenütt. Igaz, a fő kártevőknek a bankokat tartja, ez azonban Ben-Ami szemében még nem teszi marxistává. Ő maga régen szembefordult már a marxizmussal, de annyit megőrzött belőle, hogy a fejlődés, a növekedés feltétlenül jót tesz az emberrel. Ennek a meggyőződésének jegyében veszi védelmébe – persze csak a neoliberalizmus után – a marxizmust.