„Egyszer régen Európa apránként gyarmatosította Kína egyes részeit. Ma viszont Kína gyarmatosítja Európát lépésről lépésre. Szó se róla, Kína sokkal udvariasabban jár el, mint a katonákat küldő Európa egykor. A távol-keleti hatalom erősödése éles fényt vetít Európa hanyatlására” – írja Timothy Garton Ash a Guardian véleményrovatában Ven Csia-pao európai körútja kapcsán.

Kína minden bizonnyal kedvet kapott az európai cégekhez, kikötőkhöz és egyéb befektetési lehetőségekhez, miután Görögországban 35 évre lízingbe vette Pireusz legnagyobb konténerkikötőjét – amelyet Garton Ash viccelődve Görög Sanghajjá keresztelt. Mint arról a Metazin korábban beszámolt, Kínának Afrikában és Latin-Amerikában is jelentős érdekeltségei vannak.

Számítások szerint Kína európai befektetéseinek 40 százaléka dél- és közép-európai országokhoz kötődik. „Hogy miért szentel ekkora figyelmet a perifériának? Az itt kötött üzletek gyümölcsözőek, és a kis periferikus gazdaságokon keresztül könnyen elérhető az Unió félmilliárd fogyasztója.”

De Pekinget nemcsak gazdasági racionalitás vezérli az európai befektetésekben. „A politikai nyereség is jelentős. Minél inkább függnek a kínai befektetésektől és kereskedelemtől, annál valószínűbb, hogy a Kínával partnerségben álló tagállamok nem fogják támogatni a Peking érdekeivel ellentétes javaslatokat az Unióban. Nem cinizmus kijelenteni, hogy Peking kínai lobbit szeretne létrehozni Európában, ahol a legkisebb országok is akkora politikai súllyal rendelkeznek, mint a nagyobbak.”

Tetszik vagy sem a kínai befolyás növekedése, Európa aligha tehet ellene. Főleg a súlyos gazdasági válsággal küzdő államok nem utasíthatják vissza a kínai pénzügyi mentőövet – ismeri el a brit publicista. Meg aztán Európa már évtizedek óta a szabad piac elvét népszerűsíti, így kínos lenne piacvédő intézkedésekkel gátolni Kína előretörését.

Garton Ash azt is megpendíti, hogy Kína nemcsak gazdasági, de katonai és politikai tekintetben is egyre inkább igazi nagyhatalommá válik. Márpedig ez azzal jár, hogy előbb-utóbb szembekerül a jelenlegi, gyengülő hatalmakkal, ami a múltban gyakran vezetett háborúhoz.

Garton Ash szerint van rá esély, hogy Kína ne erőszak útján váljon hegemónná. Idézi Jan Kszue-tong kínai politológust, aki szerint a kínai történelemben nagy hagyománya van a „humánus autoritás” elvének, amely nem fegyverekkel, hanem a jó kormányzás elveinek békés exportjával erősíti Kína befolyását. „A humánus autoritás elve szerint az uralkodók bölcsessége, erényessége és jó szándéka nem csak saját népük boldogságát szolgálja, hanem az országhatárokon határokon kívül is szerez híveket. A kínai vezetés a határain túlra is kiterjesztheti politikáját.”

Mindez azonban legfeljebb a távoli jövő zenéje. Garton Ash elismeri ugyan, hogy a jelenlegi vezetés nyitottabb valamelyest a kritikára, és valóban nagy előrelépés történt a szegénység felszámolásában, ám mindez még nem elég a jó kormányzáshoz.

A demokrácia és az etikus kormányzás egyelőre hiánycikk Kínában, így kivitelre biztosan nem futja belőle.