„A széles körben osztott eltúlzott environmentalista aggodalmak megakadályozhatják azon fejlesztéseket, amelyek segíthetnének bolygónk állapotának javításában és a környezet megóvásában” – írja Björn Lomborg, az ikonoklaszta nézeteiről hírhedt szkeptikus környezetvédő a Newsweekben.
Lomborg évek óta igyekszik meggyőzni a közvéleményt, a politikusokat és a tudományos világot, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatos vészjóslatok eltúlzottak. A felesleges riogatás helyett olyan egyszerű megoldásokat javasol, amelyek kis ráfordítással is már rövid távon jelentősen javíthatják az emberek életminőségét.
Legújabb cikkében a fenntarthatósággal kapcsolatban elterjedt aggodalmakat tűzi tollhegyre. Az environmetalisták szerint, ha az emberiség nem mérsékli a természeti erőforrások felhasználását, akkor hamarosan ökológiai katasztrófa következhet be, de legalábbis a jövő nemzedékei számára nem marad energiaforrás: az esőerdő eltűnik, nem lesz tiszta levegő és ivóvíz, számos állat- és növényfaj kipusztul, az ózonpajzs elvékonyodik.
Lomborg szerint a fenntarthatóság mantráját szajkózó zöldek figyelmen kívül hagyják, hogy a természeti erőforrások intenzív felhasználása olyan új technológiák kifejlesztését teszi lehetővé, amelyeknek köszönhetően a jövő nemzedékei már energiatakarékosabb és környezetkímélőbb módon élhetnek. A fejlett világ egykor bálnaolajjal világított. A bálnák mégsem haltak ki, mert a 19. században a petróleum használatára állt át az emberiség. A petróleumlámpát pedig a villanykörte váltotta.
„Nemzedékek óta következetesen alábecsüljük innovációs képességünket. Volt olyan időszak, amikor az emberek amiatt aggódtak, hogy a lovas kocsik számának további növekedése miatt London utcáit teljesen elönti a trágya. Hála a gépkocsi feltalálásának – bár Londonban ma hétmillióan élnek –, elhárult a trágyafenyegetés.”
A fenntarthatóság nem azt jelenti, hogy a természeti erőforrásokat minden áron megőrizzük, hanem azt, hogy a jövő nemzedékek számára is biztosítjuk, hogy legalább olyan életszínvonalon élhetnek, mint mi magunk.
A természeti erőforrások intenzív felhasználása éppen ezt a célt szolgálhatja. Az elmúlt évszázadokban a fejlett világban folyamatosan javultak az életkilátások. 1800 óta nyolcszorosára nőtt az egyén számára átlagosan hozzáférhető javak mennyisége. Az elmúlt hatvan év alatt jelentősen csökkent a nyomorban élők aránya.
A fejlődő országokban még 25 éve is minden második ember nyomorban élt, ma viszont már csak minden negyedik. És nem csak materiális javak tekintetében nagy a fejődés. A múlt század elején születettek kétharmada írástudatlan volt felnőtt korában, ma mindössze 12 százaléka. Jelentősen javult az emberiség egészségi állapota, nem kis részben azért, mert egyre többen jutnak hozzá vezetékes vízhez. Hála a modern technikának, a fejlett világ polgárai is jóval kényelmesebben élhetnek: a 19. század vége óta felére csökkent a munkával eltöltött órák száma, miközben a jólét és a várható élettartam ugrásszerűen nőtt. Az ipari forradalom idején sűrű szmoggal borított Londonban ma tisztább a levegő, mint a középkor óta bármikor. Ennek alapján remélhető, hogy előbb-utóbb a jelenleg iparosodó, rendkívül szennyezett levegőjű távol-keleti városokban is javulni fog a helyzet. Az ipar ugyanis gazdaságot teremt, ami lehetővé teszi a drága környezetbarát technológiák alkalmazását.
Lomborg elismeri, hogy a felmelegedés valós probléma. De korántsem annyira fenyegető, mint azt sok environmentalista állítja. Már csak azért sem, mert a technikai fejlődés lehetővé teszi az alkalmazkodást a megváltozott időjárási viszonyokhoz.
Feltéve, hogy nem dőlünk be a zöldek riogatásának, és nem fogjuk vissza a technikai fejlődéshez elengedhetetlen intenzív energiahasználatot. Ha mégis így tennénk, akkor annak a fejlődő országok jövő nemzedékei látnák a legnagyobb kárát.