„Igaz, vannak elnyomó rendszerek, amelyekben a névtelenség a szabadság előfeltétele, s a demokráciákban is előadódnak olyan helyzetek, amelyekben meg kell adni a beszélőnek a névtelenséget. Hogy mikor, azt nem nehéz meghatározni. Ámde általában kinek van oka félni attól, hogy nevére vegye saját szavait? És miért kellene odafigyelnünk rá, ha nem vállalja a nevét?” – olvassuk Tim Adamstől az Observerben.
Az internet romantikusai azt várták a világhálótól, hogy meghozza a régen várt egyelőséget és szabadságot: mindenki kifejtheti gondolatait, nem kell hozzá egy privilegizált elit tagjának lennie. Ez így is van, de egyúttal azt is tapasztaljuk, hogy ha névtelenséggel párosul, akkor a csordaszellem és a szélsőségesség terepévé válhat.
Amerikai pszichológusok a Halloween hagyománya szerint csemegéért kopogtató gyerekeknek a finom falatok mellé pénzt is elhelyeztek, és azt tapasztalták, hogy ha egyenként és álarc nélkül engedték be őket, akkor 8 százalékuk nyúlt a pénzhez, ha viszont csoportosan és álarcban, akkor 80 százalékuk. Hasonló folyamat zajlik le az autóvezetőben, amikor gépkocsijából ordítva szidalmazza az előtte lassan haladót, vagy abban a rendes családapában, aki a stadionban magából kikelve szexuális tartalmú durva sértéseket ordibál a pályára a bírónak.
Jeffrey Wells, akinek egy időben saját filmpletyka-rovata volt a Los Angeles Timesban, alaposan megjárta egy LexG nevű hozzászólóval, aki rettenetes dolgokat vágott a fejéhez. Magyarázatként Wells annyit mondott Adamsnek: „Ha saját nevükkel kellene szerepelniük, nem szólnának hozzá.” Márpedig ahhoz igen erős gazdasági érdek fűződik, hogy minél többen szóljanak hozzá, éspedig minél csípősebb hangnemben. Hiszen annál több a látogató, s így a hirdetési bevétel. A már idézett Tom Postmes holland szociológus azt tapasztalta, hogy Hollandiában durvul a politikai vita hangneme, és ezt közvetlenül a névtelen hozzászólások kultúrájára vezeti vissza. Már mérsékelt weboldalaknál is tapasztalta, hogy a szélsőséges hangnemet bátorítják.
Jim Wales, a Wikipedia egyik alapítója önkéntes rendőrséget tart fenn, hogy kiszorítsa a wikitrollokat – azokat a vandálokat, akik rágalmakat és sértéseket próbálnak feltenni a szabad lexikon weboldalaira. Wales egyébként másokkal együtt javasolta 2007-ben, hogy tiltsák meg a névtelen hozzászólást, de nem járt sikerrel.
Az arab tavasz idején sokat írtak arról, milyen felszabadító hatása van az internetes médiának. Annál kevesebb szó esik ugyanennek a jelenségnek az árnyoldaláról: a csordaszellemről, amely valamilyen kipécézett célpont támadásában nyilvánul meg. A névtelenség polarizál is: a kezdetben talán csak bizonytalan előítéletek az egymásra licitálás közben a végtelenségig felerősödnek, s a szélsőségesség normává válik.
Adams nem lát más megoldást, mint amit eddig mások hiába javasoltak: névtelenül ne lehessen hozzászólást elhelyezni az interneten.