„Az emberi szeretet ereje a távolsággal csökken. Akárcsak a gravitáció. Azok iránt érezzük a legerősebb szeretetet, akik hozzánk tartoznak, akiket a legközelebbről ismerünk” – állítja fel a magától értetődő kiinduló tételt a Metazinból is ismert John Derbyshire neokonzervatív publicista, aki könyvében a konzervatív pesszimizmus rehabilitálására tesz kísérletet.
Ezúttal egy előd, a tizenhét éve halott David Stove ausztrál tudományfilozófus újonnan kiadott kötetét méltatja, kritikus szemmel. A Mi a baj a jóakarókkal? című esszé 1989-ben keletkezett, amikor, a szovjet kommunizmus hanyatlását látva, Francis Fukuyama megjelentette első írását a történelem végéről – akkor még kérdőjellel a cím végén. Csakhogy Fukuyama, mint a Metazinban is olvasható, afféle balesetnek tekintette a kommunizmust a történelem felfelé ívelő pályáján, amelynek végállomását a liberális demokráciában jelölte meg, Stove viszont a felvilágosítással kezdődő világboldogítási törekvések logikus következményét látta a marxista-leninista despotizmusban.
Derbyshire Dickensszel példálózik, mert a nagy író veszedelmes álmodozónak tartotta az olyan embereket, akik az egész világot akarják boldogítani, s úgy ábrázolta őket, mint akik nem törődnek azokkal a nyomorultakkal, akiken pedig személy szerint segíthetnének. Ily módon ma Dickens konzervatívnak számíthatna, csakhogy egyébként komoly bírálója volt az igazi nagy pesszimista konzervatívnak, a 18. századi Thomas Malthusnak. A Karácsonyi énekben állítólag a malthusiánus embert mintázta meg a szívtelen Scrooge alakjában. Malthus ugyanis azt hirdette, hogy az egész emberiség életszínvonalát lehetetlen növelni, mert ez túlnépesedéshez, azon keresztül pedig nyomorhoz vezetne. Az élelmiszertermelés csak számtani haladvány szerint nő ugyanis, a népesség lélekszáma viszont mértani haladvány szerint – írta Malthus jóval az agrárforradalom és a családtervezés kora előtt. Különben nem tekintett minden jóléti törekvést reménytelennek, de úgy gondolta, hogy a szegények csak önmagukat húzhatják ki a bajból. Ez nagyon is rímel a mai konzervatívok, így Derbyshire gondolatmenetére, akik szerint a jóléti államok segélyrendszere passzivitásra kárhoztatja a segélyezetteket.
Dickens úgy hitte, hogy az emberek sorsán igenis lehet javítani, mégpedig úgy, hogy erkölcsösebbé tesszük őket. Derbyshire szerint ez a felfogás rokonságban áll a felvilágosodás korának optimizmusával: külső hatások nyomán, az oktatás, az állami újraelosztás és egyebek segítségével a társadalom és az ember egyaránt megváltoztatható.
Malthus megvetően írt erről a felfogásról, s aki ma a pártját fogja, bizony nehéz feladatra vállalkozik – ismeri el Derbyshire. Hiszen ki tagadná, hogy a nyomort igenis lehetett enyhíteni, s az egészségi állapotokon igenis lehetett javítani. Stove azért mégis megpróbálkozott Malthus védelmével. Arra hivatkozott, hogy az emberek minden haladás ellenére sem lesznek boldogabbak: a boldogtalanság eredeti szintje mindig visszaáll. Derbyshire-hez viszont közelebb áll a népi mondás, hogy a pénz nem boldogít ugyan, de birtokában legalább kényelmesebben vagyunk boldogtalanok.
Minden kritika ellenére azonban Derbyshire végül is nagyra tartja Stove-ot. Például azért a jövendöléséért, hogy a jóléti állam elkerülhetetlenül kimeríti önnön erőforrásait.
Ma Amerikában 40 millió ember kap utalványok formájában élelmiszersegélyt. Az államháztartás éves hiánya másfélbillió (másfélezer milliárd) dollár. „Aligha tekinthető hát fellegjárónak, aki ezek után úgy látja, hogy hazánk valódi malthusi csapdában vergődik, habár e csapda nem egészen úgy működik, ahogy tisztelendő Thomas atya elképzelte. Valahogy meglesz mindennek a böjtje. Ha háborúban, járványban vagy éhínségben nyilvánul meg, akkor lesz csakugyan igaza az öreg pesszimistának, és kései követőjének, David Stone-nak.”
Hozzászólás
Ténybeli tévedés, hogy Malthus az angol agrárforradalom előtt hirdette volna eszméit. Jethro Tull (1674-1741), a gyomirtás gépesítője és Charles „Turnip” Townshend (1674-1738), a vetésforgó angliai meghonosítója jóval R. T. Malthus (1766-1834) előtt élt. Malthus az agrárforradalom korszakát illető vitákat figyelembe véve is az agrárforradalom idején, vagy utána élt. („Az egy holdra eső búzatermés növekedését tekintve éppen Malthus életének végére fejeződött be a brit agrárforradalom” – a szerk.)
Malthus szerint az emberek boldogulása és szabadsága nem egyeztethető össze. A túlnépesedés következményeként jelentkező szenvedések különféle fékekkel, korlátozásokkal megelőzhetők (mások eltartására képtelenek cölibátusa, a házasságon belüli fogamzásszabályozás tilalma, a nők kései házasodásának előmozdítása). Malthus tehát a tehetősek szabadságát is korlátozta volna. Nekik éppen a reprodukció kötelezettsége alól nem lett volna szabad kivonniuk magukat, tehát nem növelhették volna jólétüket gyermekszámuk csökkentése révén. (Malthus elveiből következik, hogy számára a szegénység-tehetősség életciklus kérdése is – az emberi életnek vannak ínséges szakaszai, de nem mindenki egész életét kíséri végig az ínség.)
Mint ebből látható, Malthus preventív korlátai is erkölcsi fékek. A nagy különbség Dickens és a lelkész között, hogy míg előbbi az erkölcsöt az egyes ember érzületeként, a lelkész a közösség intézményeinek az egyénre gyakorolt nyomásaként értelmezte. A két fölfogás közötti különbség a kor vallási kegyességfelfogása által hidalható át. Ez a hit belső megélésére helyezte a hangsúlyt, ámde a megélés lelki sikerét komoly közösségi fegyelemmel támogatta. Az említett kegyességfelfogás gyakorlati megvalósulása például egy új vallási irányzat, a John Wesley (1703-1791) által alapított angliai metodizmus. (Egyébként, mintegy adalékként a „baloldal” eredetének „jobboldali forrásaihoz”, a metodizmus lelki technikái – legalábbis E. P. Thompson, a kiváló angol (marxista) művelődéstörténész szerint – nagy szerepet játszottak az angol munkásosztály kialakulásában.)
Halmos Károly