Az élőlények tökéletessége sokak szerint magasabb értelem általi tervezésre vall. Egy zoológus azt bizonygatja, hogy még az emberi test is meglehetősen silány.

Az intelligent design elméletének hívei több amerikai államban azt szorgalmazzák, hogy az iskolák természettudományos tananyagában essen szó a teremtéstanokról is. Azzal érvelnek, hogy az élővilág jelenségei olyan tökéletesek, hogy kialakulásuk nem magyarázható isteni terv, a világot elrendező magasabb értelem nélkül.

David P. Barash pszichológia- és zoológiaprofesszor nem lelkesedik az ilyen fennkölt magyarázatokért. Madame Bovary's Ovaries (Bovaryné petefészke: Az irodalomról darwini szellemben) című könyvében azt igyekszik bizonyítani, hogy az emberi cselekedetek végső mozgatórugója a fajfenntartás ösztöne. Bovaryné félrelépését az magyarázza, hogy jóképű udvarlójának génjeit szeretné leszármazottaira átörökíteni. Othello is génjei jövőjét félti, amikor elvakítja a féltékenység. Harry Pottert pedig azért nem szeretik mostohái, mert nem az ő génjeik hordozója.

Barash nemrégiben az intelligent design elméletét vette célba. Vajon Isten háta is szokott fájni? – kérdezi. És hosszan sorolja az élővilág, különösen az emberi test tökéletlenségeit. 

A petevezeték és a szülőcsatorna túl szűk. A prosztata túl közel van a hólyaghoz. Az ízületek silányak, könnyen elkopnak. A vacak alsó csigolyák gyakran okoznak hátfájást.

Nyomban kirúgnák azt a mérnököt, aki ilyen ócska tervet készít. Ezért be kell látnunk, hogy nem valami felsőbb lény teremtményei vagyunk. „Hacsak nem gondoljuk, hogy a teremtő kontár vagy rosszindulatú.”