„A lobbanékony természetű német gyűlölte a burzsoá életmódot, és arra számított, hogy a kommunizmus véget vet neki. Ahogy megjövendölte, a burzsoá lét megsemmisült. De nem a kommunizmus végzett vele, hanem a kapitalizmus” – olvassuk a BBC honlapján a konzervatívból új baloldalivá, majd ismét jobboldalivá váló John Gray filozófus esszéjét.

Marx megmondta, hogy a kapitalizmus egyre nagyobb túltermelést idéz elő, amiből válságok következnek, s végeredményben a tőkés rend ily módon megsemmisíti önmagát. Ennek módja a proletárforradalom és a nyomában kiépülő kommunista társadalom lett volna, de a kommunizmus dolgában – állapítja meg Gray – Marx tévedett. A kapitalizmust már jobban jellemezte. És nemcsak azt látta meg, hogy a tőkés piacgazdaság válságról válságra halad, hanem azt is, hogy megsemmisíti önnön társadalmi bázisát, a polgárságot. Legalábbis Gray szerint. Azért persze neki sem kerüli el a figyelmét az a korábban elképzelhetetlen életszínvonal-emelkedés, amely Marx óta a nyugati világban végbement. Ismerteti is azt az álláspontot, amely szerint a huszadik századi fejlett társadalmakban éppenséggel mindenki polgárrá válhatott.

Csakhogy közben a polgári erények kivesztek. Mindenesetre az elmúlt két-három évtizedben már nem erény, hogy valaki takarékos: a kamatláb alacsonyabb az inflációs rátánál, tehát aki megtakarít, nem nyer. Mindjárt jobban jár az, aki felelőtlenül kölcsönt vesz fel, majd csődbe megy, és nem törleszt. A munkahelyhez való hűség sem erény immár. Ma az a munkavállaló értékes, aki gyakori munkahelyváltással igyekszik egyre jobb feltételeket kiharcolni magának. A többség persze nem ilyen, ezért a többség sorsa bizonytalan. Nem tudhatja biztosan, meddig lesz munkája. Hisz’ minden bizonytalan, és gyorsan változik.

Marx megmondta, hogy „minden elporlad, ami oly szilárdnak látszott”. Gray szerint lenyűgöző, hogy ily pontosan látta előre a távoli jövőt, s valóban lenyűgöző is lenne, ha látta volna. De persze nem látta, nem erről beszélt, hanem a 19. század gyors társadalmi változásairól.

Ellenkezőleg, úgy vélte, hogy ha közösségi tulajdonba veszik a termelőeszközöket, megoldódnak a társadalom gondjai, mert korának szocialistáival együtt azt hitte, hogy a fő probléma az elosztás. A kapitalizmusról pedig azt tartotta, hogy a szó szoros értelmében elnyomorodást okoz, mert úgy számolt, hogy a tőke jövedelmezőségének csökkennie kell. Arra számított, hogy az elnyomorodó proletariátus előbb-utóbb rákényszerül a kapitalizmus megdöntésére.

Ez mind tévedésnek bizonyult, tehát nemcsak a kommunizmus utópiája volt hibás elképzelés, hanem Marx a kapitalizmust is sok tekintetben félreismerte.

Mindenesetre a régi vágású, takarékos és hűséges polgár (bár ez a meghatározás inkább Max Weber polgárképének felel meg, mintsem Marx burzsoáképének) csakugyan nem számít korunk hősének, ha el nem is tűnt azért.