„A gazdasági növekedés elmarad, pedig egyre több problémát kellene megoldania. Olyan problémákat, amelyek már-már a nagy gazdasági válságot idézik. És amelyekre hatástalanok a közgazdászok receptjei” – olvassuk a veterán Giovanni Sartori politológus professzortól a Corriere della Serában.
A közgazdászok ugyanis évtizedek óta azt javasolják nekünk, hogy többet költsünk, mint amennyit keresünk, mert ezzel tartjuk fenn a növekedést. Közben a termelés egyre nagyobb része vándorolt más földrajzi térségekbe, ahol olcsóbb a munkaerő. Nem baj, mondták a közgazdászok, Nyugaton majd a szolgáltató gazdaság virágzik fel. Olaszországban hatalmas állami szolgáltatás-ipar jött létre, amely óriási ráfizetéssel fedi el a munkanélküliség egy részét. Ennek a rendszernek össze kellett omlania – vázolja fel a pénzügyi válság hátterét Sartori professzor.
Mario Deaglio torinói közgazdászprofesszor a La Stampában arról ír, hogy a válságra ajánlott gyógymódok mind hatástalanok. Nem vezetett élénküléshez, hogy a központi bankok hatalmas pénzösszegeket öntöttek a gazdaságba, de a klasszikus kiadáscsökkentés sem gyorsíthatja meg a növekedést.
A kormányok általában zűrzavaros intézkedésekbe menekülnek, amelyekből csakúgy süt a stratégia hiánya. A költségvetési tervezetek fő mozgatói nem gazdasági megfontolások, hanem politikai érdekek. Olaszországban hevenyészve összetákolt megtakarítási programok születnek, majd ahogy kiderül a megalapozatlanságuk, egyre többet vonnak belőlük vissza. Ezeket az elmaradó tételeket úgy pótolják, hogy egyszeriben sokkal nagyobb bevételt várnak a szigorúbb adóbehajtástól, s fogadkoznak, hogy felveszik a harcot az adóelkerüléssel. „Ez körülbelül annyit ér, mint az a régi mondás, hogy Isten majd megsegít.” De ehhez nem kell közgazdásznak lenni. És közben az ellenzéktől semmiféle konstruktív javaslat nem érkezik.
Piero Ostellino az olasz újságírás egyik nagy öregje a Corriere della Serában az esetlen válságkezelés egyik mellékhatása ellen emel szót. A politikusok, akik évek óta nem képesek a választási programjaikban rendszeresen beígért átfogó intézményi reformokra, önnön tehetetlenségüket azzal kompenzálják, hogy a tehetősek ellen keltenek hangulatot. Ráadásul a tehetős embert egyúttal adókerülőnek is nevezik, holott Dél-Olaszországban szinte senki nem szokott számlát kérni, és a forgalmi adónak vagy kilencven százaléka nem folyik be.
A cselekvésképtelen politikusok ócska demagógiában keresnek menedéket, s ezzel felrúgnak néhány alapvető liberális elvet, amely nélkül a demokrácia nehezen tartható fenn. Ilyenek a magánszféra oltalma, a jogbiztonság, a játékszabályok megváltoztathatatlansága mérkőzés közben. Ehelyett „a nemzetközi spekulánsokat” teszik felelőssé a válságért meg a gazdagokat, akik nem fizetnek adót. „Demagógiájuk már-már a múlt század bal- és jobboldali totalitárius államainak nyelvezetére emlékeztet” – írja Ostellino a Corriere della Serában.