„Mit sem használunk a politikai gonosz áldozatainak, ha rossz eszközökkel sietünk segítségükre, mert nem értjük, mi okozza szenvedésüket” – írja a Chronicle of Higher Educationben Alan Wolfe bostoni politológus, akinek a napokban jelenik meg könyve a politikai gonoszról.

Wolfe-ot nem érdeklik a politikai gonosz képviselőinek lélektani problémái. Mindegy neki, neurotikusok-e vagy pszichopaták, irigység vezeti-e őket vagy gyűlölet. „Legyen ez a terapeutájuk gondja.” Nem az a cél, hogy átneveljük, megbélyegezzük őket, vagy megmutassuk nekik a megváltás útját. A feladat az, hogy megállítsuk őket. Ehhez pedig azt kell megállapítanunk, milyen politikai tényezők termékei.

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a gonosszal nem szabad tárgyalni. Wolfe viszont azt gondolja erről, hogy ha így járunk el, forrón kezet rázhatunk ugyan magunkkal, de nem biztos, hogy segítünk azokon, akiknek szüksége lenne rá. A kutató erre a gondolatmenetre alapozza első tanácsát: ne megszüntetni akarjuk a gonoszt, mert az lehetetlen, hanem érjük be annyival, hogy korlátok közé szorítjuk.

Mivel a nyugati kormányok nem tanulmányozták alaposan a politikai gonosz természetét, hajlamosak voltak olyan megoldásokhoz folyamodni, amelyeknek nyomán a gonosz nemhogy visszaszorult volna, hanem tovább terjeszkedett. Például azon a címen, hogy a gonosz ellen minden lehetséges eszközzel harcolni kell, maguk is gonosz eszközöket alkalmaztak: kínvallatásnak vetettek alá foglyokat, vagy eltűrték, hogy más hatalmak kínozzanak foglyokat helyettük.

Wolfe szerint éppen a gonosztól leginkább veszélyeztetett két állam, az Egyesült Államok és Izrael bizonyul különösen képtelennek arra, hogy a gonosz okait megértse, s emiatt arra is, hogy eredményesen vegye fel vele a harcot. Akármennyire kellemetlen is, ha Izrael egyszer meg akar szabadulni a terrorizmustól, fel kell tennie a kérdést, vajon a két nagy terrorista szervezetnek, a Hamásznak és a Hezbollahnak nincs-e létjogosultsága, s vajon az ellenük vívott harcban bevetett eszközök nem járultak-e maguk is hozzá a terrorizmus erősödéséhez.

Az egyik leggyakoribb tévedés abban áll, hogy hajlamosak vagyunk valamilyen nagy ideológiai irányzatot látni a terrorizmus mögött. Pedig a volt Jugoszlávia területén a kilencvenes években nem a kommunizmus vagy más ideológia nevében öltek. A friss nemzetállamok merőben praktikus megfontolásból gyakorolták az etnikai tisztogatást. Ugyanígy a palesztin terrorizmust sem az iszlám sugallja, hanem egészen konkrét politikai törekvés. Izrael elszánt biztonsági intézkedései pedig a nemzetépítés céljait szolgálják, s nem valamiféle világméretű cionista összeesküvés keretébe illeszkednek.

Ha megtanuljuk a maga konkrétságában kezelni a gonoszt, akkor nem fogunk céltalan háborúkat indítani, amelyekből aztán nincs jó kiút, viszont máskor nem fogjuk tétlenül nézni a gonosz tombolását.

„Liberálisnak és idealistának kell lennünk annyira, hogy mindig szembeszálljunk a politikai gonosszal, annyira viszont konzervatívnak és realistának, hogy ne okozzunk nagyobb kárt, mint amekkora hasznot hajtunk.”