Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

A butító internet újratöltve

2011. szeptember 29.

Végeérhetetlen vita zajlik arról, hogy felszabadít-e az internet, vagy beszűkíti gondolkodásunkat, s ezzel veszélyezteti a demokráciát. Egy washingtoni politológus szerint inkább az utóbbi, de a régebbi médiumok is beszűkítették, a demokrácia mégis fennmaradt.

„Jó lenne, ha a Google és a Facebook olykor szándékosan kakukktojás-oldalakra irányítana bennünket, s így arra ösztönözné az embereket, hogy új utakat keressenek, de erre nemigen számíthatunk” – írja a Prospect magazinban Henry Farrell, aki politológiát és nemzetközi kapcsolatokat oktat a George Washington Egyetemen.

Írásában egy friss könyvet ismertet, Eli Pariser Szűrőbuborék című művét, amelynek fő tézise úgy szól, hogy az internet szinte automatikusan bezárja az embert egy buborékba, amelynek burka csak a felhasználó előítéleteivel harmonizáló információt engedi be.

Cass Sunstein chicagói jogászprofesszor, aki ma a Fehér Házban a jogi szabályozással foglalkozó irodát vezeti, négy évvel ezelőtt állította fel azt a tételét, hogy az interneten az emberek önként afféle ideológiai gettóba zárkóznak. Szinte kizárólag a saját nézeteikkel egybecsengő véleményeket és tényeket olvassák, és emiatt nézeteik egyre radikalizálódnak. Sunstein szembeszállt azzal az elterjedt véleménnyel, hogy az internet kiteljesíti az emberek tájékozódási lehetőségeit, és ezáltal szélesíti a demokráciát. A chicagói professzor ezzel szemben rámutatott, hogy a véleménygettósodás miatt Amerikában és másutt is egyre élesedik a szellemi táborok szembenállása, ez pedig nem segít abban, hogy a választópolgár tisztán lásson a közügyekben.

Érvelése nem győzött meg mindenkit, Tyler Cowen közgazdász például két évvel később Az infófaló című könyvében azt fejti ki, hogy a világháló végre kiszabadítja az embert a régi egy kaptafára készülő információforrások rabságából, és lehetővé teszi, hogy sokféle elemből maga rakja össze azt a keveréket, amely neki a leginkább megfelel.

Ezzel szemben Eli Pariser kimutatja, hogy a gyakorlatban a tipikus internet-felhasználó nagyjából a saját nézeteit látja viszont az interneten. A Sunsteintől már ismert lélektani mechanizmuson kívül Pariser technikai részletekkel is alátámasztja ezt a nézetét. A Google kereső és a Facebook társasági oldal például egyaránt automatikusan a felhasználó által látogatott oldalak tartalma alapján rangsorolja a kért és a maguktól előjövő információkat. Ily módon a felhasználó a gyakorlatban nem is találkozik azokkal a forrásokkal, amelyek más nézetekkel és tényekkel szembesítenék.

Pariserre saját bevallása szerint nagy hatással volt John Dewey filozófus munkássága, márpedig Dewey sokat írt arról, hogy a demokrácia felvirágzásához az általános választójogon kívül jól tájékozott közönségre is szükség van. Mármost, ha az egyre hódító internet csakugyan buborékba zárja fogyasztóját, annak a demokrácia csakis kárát láthatja.

A recenzens nem lát ilyen sötéten. A politikailag aktív emberek azelőtt is véleménygettókba tömörültek. Egy európai szociáldemokrata ki sem lépett a maga szociáldemokrata világából, és onnan is nősült. Ugyanígy élt egy hagyományos kereszténydemokrata is. Lám, mégis áll még a demokrácia.