„Túl azon, hogy az egyenlőtlenség növeli a pénzügyi válság kockázatát, a belpolitikai instabilitás lehetőségét is fokozza, és ezzel csökkenti a befektetői bizalmat. Az egyenlőtlenség megnehezíti a szükséges, ám kemény válságintézkedések bevezetését, egyebek között az adósságválság elkerüléséhez szükséges adóemelést és a költségvetési kiadások csökkentését. Az egyenlőtlenség továbbá azzal jár, hogy a szegényebbek nem jutnak hitelhez, és ezért nem tudják képezni magukat, de vállalkozást sem tudnak indítani” – foglalja össze nemrégiben lezárult kutatásainak eredményét a Nemzetközi Valutaalap két kutatója, Andrew Berg és Jonathan G. Ostry.

Közgazdászok évtizedek óta vitatkoznak az egyenlőség és a termelékenység közötti összefüggésről. A jobboldal rendszerint alaptételként kezeli, hogy a gazdasági növekedés fordított arányban áll a társadalmi igazságossággal: minél kevesebbet áldoz egy ország a kevésbé produktív szegények támogatására, annál nagyobb a növekedés. A jóléti kiadások ugyanis a tehetséges egyének és a sikeres vállalkozások forrásait apasztják. Az újraelosztás ráadásul elkényelmesíti a segélyezetteket.

Berg és Ostry azonban arra jutott, hogy a tények nem igazolják ezt a feltételezést. Az elmúlt évtizedek növekedési mutatóinak összevetése azt igazolja, hogy „az egyenlőség nagymértékben hozzájárul a gazdasági növekedés fenntartásához”. A szerzők statisztikái igazolták, hogy a politikai intézményrendszer stabilitása, a gazdaság nyitottsága, a működőtőke-beáramlás és a versenyképesség fontos a tartós növekedésben. Ám mindennél fontosabb a társadalmi egyenlőség: minél nagyobb a szegények és a gazdagok közötti szakadék, annál kevesebb az esélye a tartós növekedésnek.

A szerzők elismerik, hogy a gazdasági növekedés megindítását elősegíthetik a megszorítások. Amennyiben azonban az újraelosztás szintje alacsony marad, a növekedés gyorsan kifullad. Berg és Ostry szerint ennek nemcsak az az oka, hogy erős középosztály nélkül nincs belső kereslet. Hanem az is, hogy a növekedés elsődleges élvezői a politikai és a gazdasági elitek, akik egyre erősebbé válva képesek a növekedés fenntartásához szükséges reformokat megakadályozni. Inkább a szegényekre hárítják az előbb-utóbb szükségessé váló kiigazítások árát, mintsem hogy lemondjanak az őket megillető javak egy részéről. Ennek következtében erősödik a politikai instabilitás és a bizonytalanság, ami pedig süllyedő spirálba taszítja a gazdaságot.

A teendőkkel kapcsolatban azonban Berg és Ostry nagyon óvatosan fogalmaz. Bevallják, hogy nem tudják a tartós növekedés receptjét. Elismerik, hogy rövid távon szükséges lehet a megszorítás, különösen, ha növeli a termelékenységet, és vele az újraelosztható vagyont. A statisztikák alapján azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gazdaságélénkítés és a válságkezelés csak akkor lehet sikeres, ha előnyeit széles rétegek élvezik.