„A mai oktatási modellben a legtöbb, amit egy jövendő vállalkozó érdekében elvárhatunk iskoláinktól az, hogy hagyják őket kimaradni” – írja William Damon, a Stanford Egyetem tanára a Hoover Intézet honlapján.
Amikor Jobs szeptemberben visszavonult, a New York Times címoldalon közölte azt a véleményt, hogy az Apple alapítója kockázatviselő képességének köszönhette sikereit. Damon ezt csacsiságnak tartja, mivel kockáztatni bármelyik bolond képes: tele is van a világ csődbe jutó vállalkozókkal. A sikeres vállalkozót az különbözteti meg a vakon kockáztatótól, hogy neki ez nem szerencsejáték, hanem tudja, mire vállalkozik. Három amerikai kutató nemrégiben jelentette meg Az újító DNS-e című könyvet, amelyben ötezer sikeres újító szellemű üzletember adatait összegzik, és öt jellemző közös tulajdonságot azonosítanak bennük: kétségbe tudják vonni a bevett tételeket, kísérleteznek, jó megfigyelők, jó az asszociatív képességük és jó kapcsolatépítők. Damon szerint mindeme tulajdonságok mögött egyaránt ott találjuk a hatodikat, a kíváncsiságot, amögött pedig a felfedezői szenvedélyt.
Amikor 2005-ben a Stanfordon díszdoktorrá avatták a tanulmányait egykor félbehagyó Jobst, éppen Damon volt a ceremóniamester, szem- és fültanúja volt tehát annak, ahogy az ünnepelt elmesélte, mennyire nem látta értelmét az egyetemi oktatásnak. Ki is maradt, de nem teljesen. Azért egyetemisták között élt, és eljárt egy kalligráfiai kurzusra, amelyen megismerkedett a betűtípusokkal és a tördeléssel. Csak úgy, kedvtelésből. Később, amikor az Apple-t kifejlesztette, az oly fontos formai elemeket arra építette, amit ezen a tanfolyamon tanult.
Jobs persze nem az egyetlen újító szellemű ember, aki kimaradt az iskolából. Hogy csak közeli kollégáit említsük, hasonló döntésre jutott a Microsoft és a Facebook alapítója is.
„Oktatási rendszerünk ma nem kedvez a vállalkozó-zseniknek.” A 12. osztályban mindenki lázasan igyekszik feljavítani az átlagát, és a kíváncsiság felkeltése a legutolsó szempont. Az olyan tárgyak, mint a zene, a képzőművészet, a színház vagy az új médiatechnika kiszorultak a tantervekből, mondván, hogy az elhelyezkedés esélyeinek növelése a fő cél. Pedig a mai gazdaságban növekvő szerepet játszik a formatervezés, a szórakoztatóipar, a reklám és más hasonló ágazatok, amelyeknek szükségük van művészeti érzékkel megáldott, képzett emberekre. Az egyetemeken már nagyobb a választék, viszont nagyon erős a specializáció, így szűk szakterületekre képezik ki a diákokat. Aki nem talál magának ilyen szűk szakterületen követendő célt, annak két választása marad: vagy darál tovább, hogy legyen diplomája, vagy kimarad, és máshol keresi az önmegvalósítást. Csakhogy ez nem mindig sikerül. „Minden egyes Steve Jobsra, aki megtalálja a maga útját az iskolán kívül, több tucat olyan fiatal esik, aki hiába kutatja az önmegvalósítás lehetőségét és elkallódik.”
Damon itt Út az élet értelméhez című, nemrégiben megjelent könyvére hivatkozik, amelyben kimutatta, hogy a mai amerikai fiatalok csupán mintegy ötödének van pontos elképzelése arról, hogy mit akar elérni az életben. A többiek tapogatóznak, és igen gyakran kedvüket szegi a hiábavaló kutakodás. Mert a többségnek mégis csak a felnőttek, az iskola segítségére lenne szüksége a pályaválasztásban. Damon hisz abban, hogy ennek meg lehetne találni a módját az iskolarendszerben: „Hát nem ez az útbaigazítás lenne iskoláink feladata?”