A republikánusok a költségvetési kiadások csökkentését ígérték, aztán csak még többet költöttek. Mire valók a választási ígéretek? 

A republikánusok a kilencvenes években fiskális szigort, az állami kiadások visszafogását ígérték. Reformjavaslataiknak köszönhetően 1994-ben negyven év után ismét többségbe kerültek a Kongresszusban.

És mi lett az ígéretekkel? A Cato Institute a közelmúltban tanulmánykötetet jelentetett meg a kérdésről  A republikánus forradalom tíz éve címmel. A válasz egyértelmű: az ígéretekből nem lett semmi.

A költségvetés által elosztott pénz csaknem ötven százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben. Bush elnökségének első négy évében 28 százalékos volt az emelkedés.

„Ez pontosan az ellentéte annak a programnak, amivel a kilencvenes években előálltak – idéz Matt Welch, a Reason magazin publicistája a kötetből. - Tragikus, hogy hatalomra kerülve a republikánus forradalom vezetői közül sokan épp azt csinálják, amit korábban kritizáltak. Feledve, hogy miért szavaztak rájuk az emberek, most még a demokratáknál is többet költenek.”

Az igazi tanulságot Welch szerint maga Newt Gingrich, a hajdani nagy republikánus forradalmár vonja le a kötetben megjelent írásában. „1994-re kilenc millióval több szavazót mozgósítottunk, ami az amerikai történelemben példátlan növekedés. A választások megnyerésében döntő szerepe van a bizonytalan, a politikával nem foglalkozó választók megszerzésének.”

A ígéretek, köztük az olcsóbb állam, pusztán választási célt szolgáltak. „A republikánusok kampányában – írja Welch – a legfontosabb elv az volt, hogy állandóan újabb és újabb ígéretekkel bombázzák, és ezáltal mozgósítsák a szavazókat.”

És mi történik a választások megnyerése után? Gyorsan újabb ígéretekkel és tervekkel kell előállni, mielőtt a választóknak eszébe jutna számon kérni a korábbiakat.