Egy amerikai újságíró Finnországból hazatérve arról álmodozik, hogy egyszer talán az Egyesült Államokban is olyan jó lesz a lét, mint északon.

Az európai szocdemek számára így vetődik föl a kérdés: „Merre kell menni? Amerika vagy Skandinávia felé?” Újabban Amerikában is egyre többet emlegetik a skandináv modellt. Sőt, már az ellen-irodalom is kialakult, amely azt hangoztatja, hogy nem is olyan nagy a skandináv jólét.

A Washington Post veterán újságírója, Robert G. Kaiser utánajárt, hogy mi az igazság.  „42 éve dolgozom a lapnál – nyilatkozta a Helsingin Sanomatnak –, ezért megengedhetem magamnak, hogy a saját fejem után menjek.” Maga mellé vett egy fotóriportert és bejárta Finnországot.

Élményeiről menet közben blogban számolt be, majd hazatérve levonta a tanulságot: „Finnország a legjobb példája a skandináv jóléti modellnek, amely abban áll, hogy egy sikeres, versenyképes társadalom megfizethető áron vagy akár ingyen biztosítja állampolgárainak az alapvető szociális javakat.”

Az oktatás ingyenes. Finnországban nem csak a tanításért nem kell fizetni, de az ebéd, a tankönyvek, sőt a papír és ceruza is ingyen jár a diákoknak. A túl messze lakó gyerekeket állami pénzen különbusszal viszik az iskolába. Bár magániskolák szinte nem is léteznek, az ország rendre első helyen szerepel a középiskolások matematikai, olvasási és természettudományos ismereteit összehasonlító felmérésekben.

Az egészségügyi ellátás részben ingyenes. De az amerikainál sokkal bőkezűbb rendszer mégsem drága. Az Egyesült Államok a GDP 15 százalékát költi az egészségügyre, a finnek viszont csak 7 százalékot.

A munkanélküliek és nyugdíjasok is számíthatnak az államra. A beteg és éves szabadságukat töltő gazdák számára az állam gondoskodik helyettesítésről.

Hogy futja ennyi mindenre az amerikainál kisebb egy főre jutó nemzeti össztermékből? Úgy, hogy a finnek kevesebbet fogyasztanak, és a hadseregre sem költenek sokat.

Kaiser szerint legalább ilyen fontos, hogy „a társadalmat erős lutheránus munkaerkölcs és becsületesség jellemzi. A homogenitás konszenzushoz vezet: minden párt támogatja a jóléti államot, és az ezt lehetővé tevő magas adókat.”

Ehhez jön még, hogy „a finnek megbíznak a politikusokban és a köztisztviselőkben. A korrupció rendívül ritka.”

A Post újságírója elismeri, hogy az amerikai szellem más, mint a finn. De a finn társadalom sem volt mindig olyan, mint ma. A II. világháború után vált csak uralkodóvá a talkoot, a társadalmi szolidaritás kultúrája.