„Az eurózóna kaotikus felbomlása helyrehozhatatlan károkat okozna az európai integrációban, a második világháború óta tartó európai politikai stabilitás oszlopában. Ez nemcsak az európai periféria eladósodott államait destabilizálná, hanem Franciaországot és Németországot, az integrációs folyamat kezdeményezőit is. A rémálom valóra válása esetén az 1930-as évekhez hasonlóan megerősödnének a politikai szélsőségek” – írja Dani Rodrik, a Harvard Egyetem politikai gazdaságtan professzora a Project Syndicate-en.
A gazdasági válság kirobbanása óta gyakran kerülnek elő az 1930-as évek radikalizmusának megismétlődésével kapcsolatos félelmek. Sokan tartanak tőle, hogy a demokráciák képtelenek a válság megfékezéséhez szükséges fájdalmas megszorítások és strukturális reformok bevezetésére, ami politikai összeomláshoz vezethet.
Rodrik is hasonló aggodalmaknak ad hangot. „A fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus a 19. század óta erősödő globalizációs folyamatok ellenhatásaként jelent meg. Elterjedésüket azoknak a csoportoknak köszönhetik, amelyek kiszolgáltatottnak érezték magukat a piac és a kozmopolita elit növekvő befolyása miatt.”
A tekintélyes közgazdász professzor arra mutat rá, hogy a globalizáció erősíti a versenyt, ami a nemzetállamon belüli egyenlőtlenség növekedésével járhat. A globalizáció mellékhatásaként visszaszorul a hagyományos nemzeti kultúra jelentősége. A gazdasági válság hatására erősödik a piacellenes antiglobalista hangulat, ami a szélsőségek malmára hajtja a vizet.
A helyzet ma mégis jobb, mint nyolcvan évvel ezelőtt volt – véli Rodrik. Kommunista és náci diktatúrák térnyerése aligha valószínű Európában. De az európai elit ügyetlen válságkezelése és az egyre nagyobb megszorítások miatt az EU-ellenes szélsőjobboldali pártok megerősödnek, mint azt Finnország, Hollandia, Franciaország és Svédország példája is mutatja.
„A kérdés már nem az, hogy előretör-e a populizmus és az EU-ellenesség, hanem az, hogy mederben lehet-e tartani ezeket a folyamatokat” – állítja Rodrik. Erre szerinte csak akkor van esély, ha a mérsékelt erők mielőbb felhagynak az integráció erőltetésével, és a megszorítások helyett az egyre nagyobb társadalmi feszültségek enyhítésébe fognak.
„Olyan politikai narratívára van szükség, amely a nemzeti érdeket és értékeket helyezi a középpontba anélkül, hogy az irredentizmust erősítené. Ha a centrista elit nem lesz képes erre, akkor a szélsőjobb fogja betölteni az űrt.”