„A globális informális gazdaság tízezer milliárdos piac. Ha kikiáltanánk az informális gazdaságot átfogó önálló, egységes intézményrendszerrel bíró nemzetállamot (például az Utcai Árusok Egyesült Államát avagy Bazárisztánt), akkor igazi gazdasági nagyhatalmat, a világ második legnagyobb gazdaságát hoznánk létre. Az Egyesült Államok GDP-je tizennégyezer milliárd dollár, ám Bazárisztán olyan gyorsan növekszik, hogy már a század végére lekörözné Amerikát” – olvassuk Robert Neuwirth, az Árnyékvárosok: az egymillió squat új urbánus világa című könyv szerzőjének cikkét a Foreign Policy hasábjain.
Miközben a gazdasági válság globális visszaesést okoz, a feketegazdaság virágzik. Mint azt a Deutsche Bank egy tanulmánya megmutatta, a fejlett európai gazdaságok közül kevésbé sínylették meg a visszaesést azok, amelyekben magasabb volt az informális gazdaság szerepe.
A feketegazdaság nem csak a harmadik világban volt mindig jelen, hanem a fejlett országokban is. Manapság azonban már nem csupán az illegális utcai árusok, a lomizók és a ház körüli munkát végzők tartoznak ide: a globális világban a feketegazdaság is globálissá vált. A nemzetközi csempészszervezetek mellett a fejlődő országokban sokan a hivatalos csatornák megkerülésével elégítik ki az igényeket. Például Kínából magánúton áramfejlesztőket vesznek, amelyekből aztán egy-egy afrikai falu energiaellátását oldják meg. Az OECD becslései szerint 1,8 millió ember, a világ munkavállalóinak fele az informális gazdaságban dolgozik.
A feketegazdaság sok szempontból káros. A bejelentés nélkül dolgozók nem fizetnek adót, az illegális cégekkel szemben nehéz érvényesíteni a környezetvédelmi és a munkavédelmi előírásokat. Az illegális árusok nem tartják be a kereskedelmi megállapodásokat, a kalózmásolatok forgalmazói szerzői jogot sértenek.
Az illegális kereskedelemnek azonban jó oldala is van – állítja Neuwirth. A feketegazdaság munkahelyet és megélhetést teremt azok számára, akik elvesztik bejelentett állásukat. A szegény országokban a legális vállalkozások aligha lennének működőképesek, hiszen az adóval és vámmal terhelt termékekre nem lenne fizetőképes kereslet. A csempészet és az adóelkerülés ezekben az államokban a gazdasági fejlődést és a jólét terjedését szolgálja. A feketegazdaság gyakran olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a szegény fejlődő országok kormányai nem képesek.
Neuwirth szerint a jövő a feketegazdaságé. „Az önszerveződő improvizáció spontán rendszere döntő jelentőségű lesz a 21. századi városok fejlődésében.” Az urbanizáció és az iparosodás nagy társadalmi mobilitást igényel. Az emberek egyre többször váltanak munkahelyet, és egyre gyakrabban kényszerülnek rá, hogy a saját kezükbe vegyék sorsuk alakítását, ami sokszor a feketegazdaságban történő újrakezdést jelenti.
„A részmunkaidő, az önfoglalkoztatás, a másodállás és a fizetéskiegészítő tevékenység egyre inkább jellemző lesz” – véli Neuwirth, utalva az OECD előrejelzésére, amely szerint 2020-ra a világ aktív népességének kétharmada a feketegazdaságban fog dolgozni.
Még az is lehet, hogy a bazárisztáni modell a gazdasági válságra is megoldást jelenthet. Más kérdés, hogy mindehhez mit szólnak majd azok, akik emiatt kikerülnek a nyugdíjrendszerből, elvesztik a segély lehetőségét, az ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást – amit az állam a legálisan dolgozók adójából finanszíroz.