„Afrika túl van a nehezén: a háborúk napja leáldozóban, a jól beágyazott diktatúrák sora eltűnőben, a gazdaságirányítás javulóban van” – állapítja meg Edward Miguel, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) közgazdász professzora a Foreign Policy hasábjain kollégájának, Steven Radeletnek Feltörekvő Afrika című könyvét ismertetve.
Miközben Ázsiában évtizedek óta gyors gazdasági növekedés zajlik, Afrika háborúktól volt hangos, az AIDS-járvány már a várható élettartam mérhető csökkenését eredményezte, a korrupt diktatúrák pedig még a békében élő államok lakóinak életszínvonalában is képesek voltak zuhanást produkálni.
Az utóbbi években azonban nagy változások történtek. Az egy főre eső bruttó hazai termék immár tíz éve egyfolytában növekszik, az afrikai országok többségében többpárti választásokat tartanak, és egyre szabadabb a média, valamint a civil társadalom. Radelet öt tényezőben jelöli meg az okokat: a demokrácia terjedése átláthatóbbá tette a kormányzást, javult a gazdaságirányítás, csökkent az államadósság, s így források szabadultak fel a közoktatás és az egészségügy javára, az új távközlési technika közelebb hozta a lakosokat a piachoz, végül pedig új, képzettebb nemzedék tölti be a vezető posztokat.
Radelet szerint a döntő tényező a demokratizálódás. Könyvében tizenhét ország adatait veti egybe, és közülük tizenháromban már áttértek az elfogadható szintű demokráciára. A politikai rendszer demokratizálása a többi tényezőre is pozitívan hatott: a választott vezetők rájöttek, hogy a hatékonyabb gazdaságpolitika kifizetődik majd a választásokon, s ezért visszanyesték a korrupciót. A demokratikus rendszerekben a nemzedékváltás is könnyebb volt. Így kerülhettek az új „Csita-nemzedék” sokszor Nyugaton képzett képviselői vezető beosztásokba, ahol aztán sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint a felszabadító harcokból örökölt régi „vízilovak”.
Radelet sem ad választ azonban arra, hogy Ghánában miért sikerült, ami Elefántcsontparton nem, illetve, hogy miért nem sikerült korábban. Miguel elveti azt a magyarázatot, amely szerint régebben a hidegháború volt a változás akadálya, mivel az Egyesült Államok a szovjet befolyástól tartva hatalmon tartotta a diktatúrákat. Latin-Amerikában ugyanis már a hidegháború időszakában elkezdődött a demokratizálódás.
Miguel az oktatásügy fejlesztésében látja a magyarázatot. Mára az afrikaiak nagy többségének van valamiféle iskolai végzettsége, Kenyában például a lakosság 90 százaléka írástudó. A szerző maga is részt vett egy kenyai kutatásban, amely azt állapította meg, hogy a magasabb színvonalú oktatás kritikusabb magatartást eredményez a közügyekkel kapcsolatban. Igaz, az ő esetükben ez a politikai erőszak iránti nagyobb megértést is jelentett, de Miguel ebben a kenyai igazságtalanságok, és a hatalmi erőszak iránti kritikai attitűd kifejezését látja. Más körülmények között ugyanez a kritikai magatartás a demokratikus részvételt segítené elő.
A recenzens egyetért Radelettel abban, hogy Afrika túljutott az elvesztegetett évtizedeken, és most lassan akár Ázsia versenytársává is válhat a munkaintenzív ágazatokban. Végül is, Ázsiában is úgy kezdődött a gyors növekedés, hogy odatelepültek az olcsó munkaerőt kereső gyárak.