„A 2011-es forradalmak jelentősége nem merül ki a korrupt rezsimek elzavarásában. A felkelések – a már sikeresek és a még jelenleg is zajlók – bizonyítják, hogy a szabadság és az egyenlőség demokratikus értékei továbbra is világszerte fontosak” – olvassuk a Financial Times év végi évértékelő szerkesztőségi cikkében.

A londoni napilap szerint az arab tavasz felkelései igazolják Fukuyamának a demokrácia globális győzelmével kapcsolatos tézisét, annak ellenére, hogy Kína és Oroszország továbbra sem mutatja jelét a demokratikus átalakulásnak, sőt, a gazdasági válságot is aránylag simán átvészelik. 1989-ben Fukuyama mindössze 69 demokratikus államot számolt össze, ma viszont már több mint kétszer annyit tartunk számon. Ráadásul, mint arra a Foglaljuk el a Wall Streetet mozgalom sikere rámutatott, a demokratikus világban is egyre többen követelnek még nagyobb átláthatóságot és szabadságot.

„A zsarnokok és a tolvaj hivatalnokok előtt világszerte bezárulnak a kapuk” – véli Anne Applebaum a Telegraphban.

2011 a tekintélyes Kelet-Európa szakértő és publicista szerint is a demokratikus fordulat éve volt, ám az események legfontosabb mozgatórugója mégsem a szabad és demokratikus intézmények iránti olthatatlan vágy, hanem sokkal inkább a mindennapi életet, a tisztességes kenyérkeresetet, a kereskedelmet és a szabad vállalkozást ellehetetlenítő korrupció. A közel-keleti diktatúrák és autoritárius rezsimek polgárai az állami hivatalnokok visszaélései és basáskodása ellen, az amerikai tüntetők pedig a bankok és a pénzvilág érdekeit az emberek érdeke elé helyező politikai elit ellen lázadtak. Applebaum szerint a két jelenség még akkor is nagyon hasonló, ha az előbbi esetében a szabadpiac megteremtése volt a cél, utóbbi pedig éppen a piac mindenhatósága ellen tiltakozott.

A londoni Time magazin joggal választotta a tüntetőket az év emberének, ám korai lenne még pezsgőt bontani a globális demokrácia végső győzelmére – jegyzi meg Leon Hadar Közel-Kelet szakértő a Huffington Post webmagazinban.

Hadar az 1848-as forradalmakkal állítja párhuzamba a 2011-es eseményeket. Arra figyelmeztet, hogy a demokratikus átalakulás ígéretével kecsegtető 1848-at visszarendeződés követte, és számos jel utal rá, hogy most sem lesz másképp.

A közel-keleti arab államokban a rezsimváltás nyomában káosz és elhúzódó politikai válság jelentkezett. Félő, hogy az antidemokratikus és illiberális, ám jól szervezett vallási radikálisok ragadják magukhoz a hatalmat, és nem a liberális ellenzék. A fejlett országokban a tiltakozások ellenére töretlen a pénz uralma, és az is marad, hacsak nem következik be teljes tőkepiaci összeomlás.

Ennél is kiábrándítóbb – teszi hozzá Hadar –, hogy a rendszer kritikusai sehol sem tudnak világos alternatívákat kínálni, ami tovább súlyosbíthatja a helyzetet. „A gazdasági kilátástalanság és a politikai bizonytalanság a Nyugaton és a Közel-Keleten egyaránt a nacionalista, az etnikai és a vallási doktrínák rendkívül veszélyes elegyét képviselő szervezetek megerősödését hozhatja.”