„A kommentátorok nem tudnak szabadulni a hidegháborús beidegződésektől, azért beszélnek Putyin rendszerével kapcsolatban ’puha autoritarizmusról’,’irányított demokráciáról’ és más hasonlókról” – írja Stephen Holmes New York-i jogászprofesszor a London Review of Booksban.

Szerinte ugyanis a mai kremlinológusok félreértik a Putyin-féle rendszer lényegét. Ez az ítélet vonatkozik az éppen ismertetett mű szerzőjére, Luke Hardingra, a neves újságíróra is, akit egy éve visszafordítottak az orosz hatóságok a domogyedovói repülőtérről, miután korábban évekig tudósította Moszkvából a Guardiant.

Harding könyvének címében Maffia-államnak nevezi a mai Oroszországot, s a szovjet titkosszolgálati rendszer újjáélesztéséről ír. Holmes viszont úgy látja, hogy sokkal instabilabb és szervezetlenebb rendszer jött létre annál. Igaz persze, hogy nem valódi választáson dől el az utódlás. De nem is valamilyen párt belső köreiben, ahogy Sztálin vagy Mao-Ce-tung halála után. Az Egységes Oroszország nem valódi párt, hanem választások idejére hevenyészve összetákolt szavazathamisító gépezet. Putyin bízná rá a legkevésbé az utódlás ügyintézését.

Ez a rendszer egyetlen emberre épül, de alatta nincsenek szilárd intézmények, nem úgy, mint annak idején a Szovjetunióban. Maga Harding is azt írja, hogy kiutasítása akár valamelyik pénzbáró műve is lehetett, akiről valamikor rosszat írt, s aki most jól lefizette a határrendészetet vagy a titkosszolgálatot.

Ilyesmi a Szovjetunióban nem létezett. Ma a legjellemzőbb rendszerspecifikum az egymással konkuráló újgazdagok harca. Az elmúlt évtizedekben a mindent ellenőrző kommunista párt elolvadt, és a halott kommunista rendszer egyes szervei önállósították magukat. Vezetői, és munkatársai nagy darabokat kapartak ki az állami vagyonból, és vagyonuk jelentős részét külföldre menekítették, gyermekeiket Nyugatra telepítették, mert nem bíznak Oroszországban, és nem bíznak rendszerük stabilitásában. Joggal, mert a szegények és a gazdagok közötti szakadék sohasem volt olyan mély, mint manapság.

A hatóság iránti bizalom mélyponton van, mert korruptsága legendás. Az amerikai nagykövet például, mint a kiszivárgott Wikileaks-iratokból kiderül, azt jelentette Washingtonba, hogy a rendőrség a kisvállalkozásokat pumpálja, a titkosszolgálat pedig a nagyvállalkozókat pumpolja.

Kétségtelen, hogy a kormány szigorúan ellenőrzi az állami televíziót, az egyetlent, amely az egész hatalmas országban fogható. De nem úgy, mint a régi rendszer. Most elég nem firtatni a vezető korrupciós ügyeit, s akkor békén hagyják az újságírót. Nem az a cél, hogy a televízió segítségével meggyőzzék valamiről a lakosságot, csupán az, hogy ne essék csorba a hatalom tekintélyén. A választási csalás ezt a tekintélyt rombolja, mivelhogy kiderült.

Holmes szerint a március negyedikére kitűzött elnökválasztástól függetlenül is az a kérdés, vajon most, hogy a választási csalásokra fény derült, sokáig képes-e az egymással harcoló csoportokból álló, ragadozó oligarchia nagyobb erőszak nélkül megtartani hatalmát Oroszországban.