Figyelmeztetés
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 720

Nacionalista baloldali liberalizmus

2005. augusztus 29.

Nem kell félteni a jóléti államot a munkahelyek szegény országokba vándorlásától. De a szegény munkavállalók bevándorlását korlátozni kell.

Nem kell félteni a jóléti államot a munkahelyek szegény országokba vándorlásától. De a szegény munkavállalók bevándorlását korlátozni kell.

„A globális gazdaságban bármely munkát el lehet végezni a világ bármely pontján. A fejlett ipari országok csak akkor lehetnek versenyképesek a globális munkaerőpiacon, ha minden diák magas szintű természettudományos és matematikaoktatásban részesül. A fejlett ipari országoknak szűkíteni kell a bőkezű jóléti állam szolgáltatásait, különben nem lehetnek versenyképesek a globális gazdaságban.”

Három tétel a globális gazdaságról, a munkaerőpiac jövőjéről és a jóléti államról. „Közismert igazságnak számítanak, csak az a baj velük, hogy mind a három állítás hamis” – írja a republikánusból baloldalivá, pontosabban harmadik utassá vagy – ahogy ő maga nevezi – radikális középutassá vált amerikai publicista, Michael Lind a Financial Times-ban.

Nem igaz, hogy minden munka áldozatul eshet a kiszervezésnek (outsourcing). A könyvelést, a telefonos ügyfélszolgálatot olcsóbb Indiába vagy Kínába telepíteni, de a kőművesek, ápolónők állását nem fenyegeti a külföldi távmunka. Lind statisztikákat idéz, amelyek azt mutatják, hogy csupán az összes munka 11 százaléka szervezhető ki. A közhiedelemmel ellentétben még a számítástechnikai cégek esetében sem mindig egyszerű olcsóbb országokba áttelepíteni a munkát.

A kiszervezést ellensúlyozza a szintén növekvő beszervezés (insourcing), vagyis az, hogy külföldi cégek állásokat létesítenek az Egyesült Államokban. Ráadásul ezek az állások jobb fizetést biztosítanak, mint a kiszervezett rutinmunkák.

Nem igaz, hogy csak a természettudományos és matematikaoktatást kell erősíteni a versenyképesség érdekében. Az amerikai munkaügyi statisztikák szerint az elkövetkező években az informatika mellett a szociális szolgáltatások és az egészségügy területén növekszik leginkább a munkahelyek száma. Egy kórházi ápolónak pedig nem kell okvetlenül jártasnak lennie a magasabb matematikában.

Végül, de nem utolsó sorban tévedés, hogy a versenyképesség a jóléti kiadások erőteljes megszorításán múlik. Sok fejlett ipari ország, így Finnország, Svédország, Norvégia és Írország remekül megállja helyét a globális versenyben, noha igen magas az állami újraelosztás aránya, és ma is igen bőkezű jóléti államot tartanak fenn.

Csupa jó hír a baloldali liberálisok számára, akik maguk is kezdik elhinni, hogy a globalizálódó világban befellegzett az eszményeiknek. Csak az a bökkenő, hogy nemcsak a tőke és az állások vándorolnak kifelé és befelé, hanem maguk az emberek is. A szegény országokból érkező olcsó munkaerő pedig a helyben végezhető feladatokat is sokkal kevesebbért látja el, mint az amerikai munkavállalók.

Lindnek erre is megvan a válasza. „Jogos liberális törekvés, hogy a bérből és fizetésből élő amerikaiak érdekében korlátozzuk a bevándorlást” – írta egy régi cikkében, és elképzeléseinek ma is csak ezzel együtt van értelme.

Akkor le is vonta belőle a következtetést, hogy „az igazi liberálisoknak össze kell fogni a populista konzervatívokkal annak érdekében, hogy a bevándorláspolitika ne csak a kizsákmányoló munkaadók érdekeit szolgálja”. Ilyen messzire ma nem megy el, de változatlanul fenntartja, hogy a jóléti államot körülvevő falakat meg kell erősíteni a szegények hordáival szemben.

Ennek a kiegészítésnek már kevésbé örülnek a baloldali liberálisok.