„Meglehet, végső soron egyedül Isten óvhat meg bennünket önmagunktól, de azért minekünk is van felelősségünk: meg kell óvnunk az emberiség történelmét azoktól, akik ártatlanok tömegsírjává változtatnák” – írja a First Things ökumenikus kritikai havi folyóiratban Eric Cohen, a washingtoni Etikai és Közpolitikai Központ munkatársa.

Szenvedélyes megjegyzése a hírneves teológus, Stanley Hauerwas esszékötetére reagál, amely azt vizsgálja, milyen szerepe van a háborúnak az amerikai identitás alakításában. Cohen elismeri Hauerwas érdemeit, olyannyira, hogy a mai kor „kétségtelenül legérdekesebb keresztény gondolkodójának” nevezi. Abszolút pacifizmusát azonban nem tudja elfogadni.

Hauerwas tétele úgy szól, hogy a háború kétezer éve tilos, ahogy ő fogalmaz: „el van törölve”, mert Krisztusban békével nézhetünk szembe a világ gonoszságaival. Már ez is sok Cohennek, de még hevesebben veti el Hauerwasnak azt az elméletét, amely szerint Amerika valósággal erőszakfüggő társadalom. Cohen ezt túlzónak és sértőnek minősíti.

Hauerwas leírása szerint a háború „Amerika oltára”. Az amerikaiaknak nincs válaszuk a halálra, nem tudnak együtt élni vele. Ha béke van, a piac csábításai ragadják el őket. Mivel azonban az embernek mégis csak szüksége van valamiféle erkölcsi célra, hát a háborúhoz folyamodik. „Szeptember 11-e éppen kapóra jött” – véli a filozófus. Tudniillik a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Amerika ismét fegyvert ragadhatott ellenségei ellen. Az amerikai hazafiságnak háborús jellege van: a háború átveszi a krisztusi megváltás szerepét, és erkölcsi áldozatnak látszik.

Cohen ezt a gondolatmenetet igen igazságtalannak tartja, s úgy véli, hogy Hauerwast elvakítja önnön teológiája. Nem igaz ugyanis, hogy az amerikaiak mindig öncélú háborúkat vívtak. Hauerwas szerint azonban igazságos háború nem létezik: úgy véli, hogy nem a katonákat, hanem „a háborút kell feláldozni”. Krisztussal ugyanis eljött a béke.

Szép gondolat, ismeri el Cohen, de azt a kézenfekvő kérdést szegezi szembe Hauerwas elméletével, hogy vajon mi történne, ha Amerika megfogadná a filozófus tanácsát. Mi lenne, ha a józan államok halálukig szeretnék a rájuk támadó ellenséget, és hagynák, hogy földjük koncentrációs táborok és öngyilkos merényletek színterévé váljék, majd gyermekeink téveszmékben hívő erőszakos emberek áldozatául essenek, az életben maradók pedig rabszolgasorba süllyedjenek. „Mi lenne a legvalószínűbb következménye annak, ha a szereteten kívül nem lenne más fegyverünk azok ellen, akik abban hisznek, hogy fiatal lányokat gázkamrába küldeni ésszerű, s hogy az Izrael elleni atomháború Isten új országát hozhatja el a Földre?”

Cohen, mint írja, zsidó lévén, nem akarja megítélni, mennyire híven értelmezi Hauerwas a krisztusi tanítást, de ha híven, akkor az a tanítás őrültség. Márpedig a keresztények, akiket ő ismer, egyáltalán nem őrültek, sőt, „ők testesítik meg leginkább egy tisztességes, Isten-kereső társadalom reményét a halál, a kétségbeesés és az uralom politikájával szemben”.

Cohen nem hiszi, hogy azok, akiknek tömegnyi emberélet mit sem számít, egyszeriben megváltoznak, ha a világ az egyoldalú leszerelést választja, és az sem változtatja meg őket, ha a többiek szeretettől áthatva halnak meg kardjuk alatt. „Ez a gondolat annál is értelmetlenebb, mivelhogy ma már nem kardról van szó, hanem atombombáról.”