„Nem hiszem, hogy Jim Wilsonnak akár egyetlen porcikája is rasszista lett volna. Nem kétlem, hogy őszintén fájlalta, mennyire túlreprezentáltak az elítéltek között a fekete bőrűek. De más a szándék, és megint más az eredmény” – írja a Boston Review-ban Glenn C. Loury, a neves közgazdász és társadalomkutató.
James Q. Wilson márciusban hunyt el, és ahogy illik, a sajtó nagy reverenciával méltatta érdemeit. Loury is elismeréssel ír róla, s megemlékezik közös tevékenységükről is: huszonöt évvel ezelőtt közösen szerkesztettek egy tanulmánykötetet a családokról, az iskolákról és a bűnmegelőzésről, majd tíz éven át együtt ültek a neokonzervatív folyóirat, a Public Interest szerkesztőbizottságában, s egy időben a tekintélyes konzervatív agytröszt, az American Enterprise Institute tudományos tanácsadó testületének is mindketten tagjai voltak.
De aztán a chicagói fekete bőrű családból származó Loury gyomra nem vette be, hogy több kollégájuk is szerinte rasszista írásokkal hívta fel magára a figyelmet. Az egyik ilyen mű a Normáleloszlás volt, amelyben Charles Murray és Richard Herrnstein összefüggést mutatott ki a biológiai származás és az intelligencia között. (Egy korábbi könyvben különben Wilson és Herrnstein szerzőtársak voltak.) A másik Dinesh D’Souza műve, a Rasszizmus vége volt. Mindebben Wilsonnak nem volt közvetlen szerepe, de ő volt az, aki nagyhatású művekben sikerrel követelte a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás szigorítását. A jobboldaltól fokozatosan eltávolodó Lourynak pedig egyre szilárdabb meggyőződésévé vált, hogy ezzel Wilson „hatalmas kárt tett az amerikai demokrácia minőségében”.
Ma általánosan elfogadott elv, hogy ha a legegyszerűbb ablakbetörést is alaposan megtorolják, azzal csökkenni fog a súlyos bűncselekmények száma, pedig – véli Loury – erre semmiféle bizonyíték nincs. A hatóságok mégis gyakran ezen az alapon kezelik a fekete gettók lakóit eleve ellenségként, és ezen az alapon alkalmazzák szociálpolitika helyett a büntetőjogot. A hatóságok fellépése mögött ráadásul kezdettől ott volt a ki nem mondott faji előítélet, és ennek is következménye, hogy a fekete bűnelkövetőknek kiemelkedően magas hányada végzi börtönben.
Igaz, ismeri el Loury, a liberálisok alábecsülték a feketék lakta gettók bűnelkövetői potenciálját. Ebben Wilsonnak igaza volt. De Loury azt már egyértelműen az elhunyt számlájára írja, hogy a nyolcvanas évektől kezdve Amerika börtönnépessége aránytalanul felduzzadt, és százezer főre vetítve kétszeresen meghaladja Európa legnagyobb méretű börtöntársadalmát, a nagy-britanniait.