„A végén még fogják majd az összes fajtiszta és keverék pitbullt, és kiirtják őket” – fest elborzasztó képet a jövőről Colin Dayan, a Vanderbilt egyetem tanára a Boston Review-ban.
A professzorasszonyt éppen a tavasszal választották az Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémia tagjai közé, igaz, kétszázhuszad magával, többek között Hillary Rodham Clinton külügyminiszter, Clint Eastwood és Mel Brooks filmszínészek, valamint a jótékony tevékenységéről ismert Melinda Gates társaságában, igaz nem az állatokról, hanem az emberi élet nehéz kérdéseiről írott munkáit díjazva.
A marylandi Legfelsőbb Bíróság egyébként korántsem hozott korlátozó intézkedéseket a pitbullokkal kapcsolatban, Dayan professzor azonban úgy véli, hogy a fajták kollektív megítélése akár idáig is elvezethet. Egyelőre pusztán arról van azonban szó, hogy a bíróság szerint, aki pitbullt tart, eleve felelős lesz a törvény előtt, ha az állat sérülést okoz. Egyébként más kutyák tulajdonosai is felelősek persze, a különbség pusztán annyi, hogy ha pitbull okozza a sérülést, akkor nem szükséges vizsgálni, veszélyes-e az adott egyed, vagy sem.
Dayan szerint azonban a pitbull nem eleve veszedelmes fajta, és ezt a tézisét szakértők véleményével igazolja. Nem ír viszont arról, hogy egyvalami mégis csak megkülönbözteti a pitbullt a többi fajtától: harcra tenyésztették, és nem hagyja abba a harcot akkor sem, ha az ellenfél megadja magát vagy tehetetlenül fekszik. Vagyis ha jól nevelik, nem lesz agresszívabb más kutyáknál, de ha mégis harcba keveredik, súlyosabbak lehetnek a következmények.
A professzorasszonynak két elrettentő esetről is tudomása van: Louisianában pitbullokat irtottak ki, köztük kölyökkutyákat is, Virginiában pedig ügyvédei alig tudtak megmenteni egy férfit a börtöntől, miután a pitbullok neveléséről szóló ismeretterjesztő film forgalmazásán kapták. Egyébként Dayan meggyőzően érvel amellett, hogy az új marylandi szabályt nehéz lesz majd alkalmazni, mivel senki sem tudja megmondani, mi az a pitbull. Ilyen típusú genetikai mérce nincs, vagyis majd szakértőket kell igénybe venni, akik az állat külleme alapján döntenek. Különben is – kérdi Dayan –, hány százalék pitbullvérnél kezdődik a pitbull? Emlékeznek még „az egy csepp-szabályra”? Ezzel a záró kérdéssel Dayan már az emberek közötti diszkriminációhoz hasonlítja a pitbull-döntést. Arra utal, hogy az amerikai hagyomány szerint mind a fehérek, mind a feketék, mind a fajgyűlölők, mind a jogvédők körében bármilyen csekély „fekete vér folyik is valakinek az ereiben”, az illető afroamerikainak számít.
Első pillantásra meghökkentő ez a párhuzam, de mint köztudomású, az amerikaiak körében a háziállat csakugyan már-már családtagnak számít. Dayan cikkével egy időben három szakértő nyilatkozik a Christianity Today hasábjain arról, vajon családtagjaink és egyéb szeretteink sorában viszontláthatjuk-e háziállatainkat is a mennyországban. Természetesen valamennyien látják a különbséget az ember, mint etikai lény, és az állat között, de a szentírás alapján egyértelműnek látják, hogy a túlvilágon is vannak állatok. Kérdés persze, hogy ugyanazok az egyedek lesznek-e az ember társai, mint a földi életben. Mindenesetre mindhárman remélik, hogy Isten teljesíti azok kívánságát, akik szeretett kedvenceik társaságában képzelik el az örök életet.