„Putyin nagyon nem szeret a vesztesek közé kerülni – ilyen a lélektani beállítottsága” – írja Borisz Mezsujev az Izvesztyijában.
A neves politológus szerint az elnöknek ez a tulajdonsága teremt kapcsot az első világháborúról vallott felfogása és a szíriai válság ügyében tanúsított magatartása között.
Oroszországban nagyjából húsz éve általános konszenzus volt akörül, hogy az első világháborúba hiba volt belépni. A birodalomnak, ahogy a nagy reformer, Pjotr Sztolipin miniszterelnök mondta, jó tízévi békekorszakra lett volna szüksége. (Sztolipinnak újabban valóságos kultusza van, és Putyin tanácsadói az ő konzervatív, de bátor reformfelfogását ajánlják Putyinnak, mint követendő példát.)
Meglehetős meglepetést keltett hát, amikor júniusban az elnök a szenátorok kérdéseire válaszolva azt fejtegette, hogy Oroszországnak a végsőkig ki kellett volna tartania az antant oldalán. Liszicin szenátor voltaképp arra volt kíváncsi, hogyan emlékezik majd meg a kormányzat az első világháború kitörésének századik évfordulójáról. Putyin válaszában hosszasan fejtegette, hogy a szégyenteljes breszt-litovszki békével a bolsevikok vesztesként kerültek ki a háborúból, ráadásul a vesztestől szenvedtek vereséget. Ha csak egy évig kitartanak, Oroszországé lett volna a Fekete-tenger bejárata is, és nem vesztette volna el értékes nyugati területeit. A Putyin-rendszer általában nagyon is ápolja a kommunista múlt hagyományát, s már ezért is meglepő volt az elnök kirohanása a bolsevikok ellen. Igaz, nyomban hozzátette, hogy a második világháborúban aztán kiköszörülték a csorbát.
Mezsujev szerint Putyin tulajdonképpen a breszt-litovszki békére vezeti vissza, hogy Oroszország kiszorult az európai nagyhatalmak sorából. Ha kitart, egy évvel később ott ülhetett volna a versailles-i asztalnál a győztesek között, és beleszólhatott volna Európa felosztásába. Az eddig uralkodó felfogás szerint viszont, ha be sem lép a háborúba, megtakaríthatta volna magának a rengeteg veszteséget és a rá következő hetven év kommunizmusát.
De van az elnök megjegyzésének egy sokkal aktuálisabb olvasata is. Érdekes módon a breszt-litovszki békében elcsatolt területek éppen azok voltak, amelyek a kilencvenes évek elején aztán leváltak a Szovjetunióról. Igaz, ezúttal nem állítható, hogy Oroszország a vesztesektől szenvedett vereséget. Habár, jegyzi meg Mezsujev, ki tudja, hogy végződik a Nyugat és Kína vetélkedése.
A politológushoz mégis egy harmadik magyarázat áll a legközelebb. Putyinra hatalmas nyomás nehezedik annak érdekében, hogy ne védelmezze tovább Bassár al-Aszad szíriai elnököt. Csakhogy ha levenné kezét egyetlen közel-keleti szövetségeséről, az felérne egy vereséggel. Igaz, ha elfogadjuk, hogy Aszadnak előbb-utóbb vége, akkor abból is vereség lesz, ha Putyin kitart mellette. Márpedig ő nem szeret a vesztesek oldalán állni, és egész Oroszországban hódít a lúzer szó – ez a gyengék megvetését kifejező importáru. És senki nem szeretné, hogy őrá alkalmazzák. Legkevésbé Putyin.
Mezsujev szerint ez az eset nem hasonlít az első világháborúra: itt győzelemre nincs lehetőség, de a vereséget el lehet kerülni. Azt javasolja, hogy Putyin ajánljon menedéket az Aszad családnak, és ezzel nyissa meg a szíriai rendezés lehetőségét.