„Aligha kétséges, hogy mindkét elnökjelölt pontosan tisztában van vele: a kiszervezés nem feltétlenül rossz – csak éppen nem merik nyíltan bevallani” – írja Daniel Altman a Foreign Policy hasábjain.

A cikk apropója, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban ismét előkerültek a kiszervezés-vádak. Mindkét jelölt egymást túllicitálva verseng azon, hogy ellenfelét az Amerikában elvégzendő munkák exportálásával, és ezáltal a munkanélküliség növelésével feketítse be. A bombát Obama egyik kampányfilmje, illetve Paul Krugman cikke robbantotta, amelyek azzal vádolták meg Romneyt, hogy az irányítása alá került cégekből az amerikai munkavállalók érdekeit semmibe véve erőforrásokat szervezett ki.

A volt massachusettsi kormányzó kampánygépezete természetesen nem sokat késlekedett a megfelelő válasszal: a Republikánus Nemzeti Bizottság olyan honlappal rukkolt elő, amely az Obama-kormány által elkövetett kiszervezéseket gyűjtötte össze, Romney pedig a „kiszervezés nagyfőnökének” nevezte Obamát, mondván, a demokrata párti elnök sokat tett azért, hogy néhány nap- és szélenergetikai berendezéseket gyártó amerikai vállalat külföldre vigye a gyártósorait.

A kiszervezés-vitában egyetlen szó sem esik arról, hogy mit követelnének meg a gazdasági realitások, hiszen egyértelműen a politikai adok-kapok részévé vált – véli Altman. Mindkét elnökjelölt abból a közkeletű feltételezésből indul ki, hogy az erőforrás kihelyezésnek természeténél fogva csak negatív gazdasági hatásai lehetnek.

Pedig a kiszervezés jelensége egy könnyen belátható alapelv szerint működik: valaki egy általa kevésbé hatékonyan elvégezhető munkát pénzért átad egy több kompetenciával rendelkező személynek – hívja fel a figyelmet Altman. A folyamat segíti a munkaerő specializálódását, és jótékony hatással lehet a piaci versenyre, hiszen növeli az amerikai cégek profitját. Az olcsóbb előállítás lenyomja az előállítási árakat, amivel az amerikai fogyasztók járnak jól. Hozzátehetjük, hogy a kiszervezett állások jelentős része a külföldön működő, ám amerikai tulajdonú cégekhez kerül. Mindez pedig a termelékenység és a hatékonyság növelését segíti elő. A növekvő profit élénkíti a gazdaságot, így az állásukat vesztő amerikaiak előtt nagyobb szakértelmet igénylő és magasabban jövedelmező munkalehetőségek nyílhatnak meg.

Bár a kiszervezéssel kapcsolatos populista feltevéseket még a protekcionizmust általában támogató amerikai baloldali értelmiség is alaptalannak tartja, az elkövetkező hónapokban aligha jut szerep a józan érveknek.